A Pécsi Törvényszék közleménye szerint egy hónapra rendelték el egy baranya megyei falu első emberének a letartóztatását csütörtökön.
Ahogy tegnap írtuk, Siklósnagyfaluban indult eljárás sikkasztás miatt,
tehát a független polgármesterről, Kosztics Józsefről van szó.
A rendőrök a „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével január 19-én kora reggel fogták el a férfit és élettársát, akik 2020 utolsó negyedévében több millió forintnyi önkormányzati pénzt sikkasztottak el.
A gyanú szerint a polgármester az önkormányzatnak 7,3 millió, a helyi szociális szövetkezetnek 6,9 millió forint kárt okozott.
A pénzt részletekben a saját bankszámlájára, majd egy részét onnan tovább, az élettársa számlájára utalta.
A polgármester az átutalt összegek egy részét szerencsejátékra, a többit saját szükségleteire használta fel.
A rendőrök a lakásukat és az önkormányzat épületét is átkutatták.
Iratokat, emellett vagyonbiztosítás miatt autókat, ékszereket és házakat is lefoglaltak.
A férfi, aki élettársával beismerő vallomást tett, többször állt már bíróság előtt hasonló bűncselekmények elkövetése miatt.