Idézett Soros György könyvéből, a Facebook perceken belül törölte a bejegyzését

A 2020-as év legértékesebb vállalatai, Facebook
Facebook
Vágólapra másolva!
Előbb megjelölte, majd törölte Nagy Ervin filozófusnak, újságírónak Soros György hálózatával kapcsolatos posztját a Facebook, ami eredeti formájában mindössze három percig volt elérhető. Pedig Nagy nem tett mást, mint szó szerint idézte az amerikai milliárdos könyvének egyik részletét - derül ki a Pestisrácok.hu-n közzétett írásból. Donald Trump példája is mutatja: a baloldalt szolgálja ki a közösségi média.
Vágólapra másolva!

Nagy Ervin azzal a felütéssel, hogy "jó szívvel ajánlom azok számára ezt a szövegrészletet, akik szerint nincs Soros-hálózat, és az nem avatkozik be egy nemzetállam politikájába", felelevenítette az amerikai milliárdos egyik gondolatát.

Az idézetet ráadásul Soros Györgynek a 2000-ben megjelentetett A nyílt társadalom avagy a globális kapitalizmus megreformálása című könyvéből szedte. Ez így hangzik egész pontosan:

"Könyvemben alkalmazott filozófiát vetettem papírra, vagyis elméleti alapvetéseim itt konkrét tettekhez szolgálnak útmutatóul. Vagyonszerzésemben és jótékonykodásaimban magam is ezeket az elveket alkalmaztam, sőt hiszem, hogy ezek a fogalmi keretek a társadalomra is alkalmazhatók, és a globális nyílt társadalom vezérelveiként is megállják a helyüket.

Ami a gyakorlati szintet illeti, a nyílt társadalmak támogatására alapítványhálózatot hoztam létre. Ez a hálózat a Szovjetunió összes volt tagországára kiterjed, de a világ legkülönbözőbb pontjain is képviselteti magát. (...) Mindegyik képviseletnek saját testülete és személyzete van, akik az adott országban nemcsak az alapítvány céljairól döntenek, hanem tevékenységéért is felelősséget vállalnak. A polgári társadalom támogatása mellett a kormánnyal és az önkormányzatokkal is együttműködnek, hiszen a hatékony, demokratikus közigazgatás a nyílt társadalom elengedhetetlen feltétele. Számos alkalommal azonban elkerülhetetlen is összetűzésbe kerülnek a kormányzattal vagy annak rendelkezéseivel."

Ahogy az idézett szövegből kiderül, Soros már 2000-ban arról értekezett, hogy a nyílt társadalmak támogatására alapítványhálózatot hozott létre. Ez valamiért nagyon nem tetszett a Facebooknak, akik a közzétételt követően, három percen belül megjelölték a posztot, mondván, az "hamis információkon" alapszik.

Forrás: Pesti Srácok

Már önmagában véve ez is nagyon durva lépés volt, hiszen Nagy nem tett mást, mint Soros korábbi gondolatait idézte, később a Facebook mindent határt túllépett, és törölte a posztot.

"Sötét jövő vár ránk, konzervatív, jobboldali emberekre"

- kommentálta a cenzúracsapat teljesítményét Nagy Ervin.

Mint ismert, a washingtoni zavargások után a globális tech cégek vérszemet kaptak, összehangolt támadást indítottak a konzervatív vélemények és a szólásszabadság ellen. Ennek legkézzelfoghatóbb jele, hogy Donald Trump amerikai elnököt egy időben tiltotta le a Facebook és a Twitter.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!