Brutális mennyiségű, 17 milliárd forintnyi drogot próbáltak behozni Magyarországra – videó

Vágólapra másolva!
Nagyjából 17 milliárd forint értékű heroint csempésztek be az országba fóliatekercsekben. A rendőrség Budapesten ütött rajta a szállítmányon.
Vágólapra másolva!

Egy 57 éves, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett, magyar-török kettős állampolgárságú férfi 2019. áprilisában szabadult a börtönből. Ezek után azt kezdte el szervezni, hogyan juttathat be Magyarországra kábítószert.

Összeismerkedett egy 49 éves, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó magyar férfival, aki vállalta, hogy a cége nevében Törökországból, Szlovénián keresztül Magyarországra fog heroint csempészni.

Forrás: ORFK/Orfk/Police.hu

Annak érdekében, hogy leplezzék magukat, beszereztek egy fóliatekercselő gépet, és béreltek egy raktárat. A kábítószert külföldön elrejtették a fóliatekercsekbe.

A 49 éves férfi a cégével 2019 szeptemberében 730 kilogramm heroinnal megpakolt fóliatekercs-szállítmányt rendelt meg, amit azonban a szlovén hatóságok észrevettek.

Az információt az Europolon keresztül átadta a magyar rendőrségnek, akik részt vettek az akcióban.

A szlovén hatóságok a konténerből 661 kilogramm kábítószert lefoglaltak, majd tovább engedték a szállítmányt.

A rendőrök innentől kezdve titokban szemmel tartották a kábítószert, amit egy budapesti, X. kerületi raktárba vittek 2019 november 5-én.

A rendőrség a TEK segítségével ekkor csapott le, elfogták a 49 éves férfit és lefoglalták a heroint.

Az ügyészség a két férfi ellen – a magyar-török állampolgárral szemben távollétében – jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kereskedelem miatt emelt vádat. Azt javasolják, hogy a kettős állampolgárt ítélje a bíróság életfogytiglanra, a 49 éves társát pedig határozott idejű fegyházbüntetésre.

A 49 éves férfi jelenleg letartóztatásban van.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!