A mutációk elleni vakcinafejlesztésekre akár 2-3 hónap is elég lehet

SYNLAB illusztráció, labor, laboratórium, teszt, PCR, koronavírus tesztelés, vírus, fertőzés,
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A vakcinakutatások már a vírusmutációkra koncentrálnak, és egy új mutáció elleni vakcinafejlesztés akár 2-3 hónap alatt is megtörténhet - mondta Rusvai Miklós víruskutató pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

Rusvai hozzátette, hogy

a koronavírus genetikai anyaga 30 ezer kódból áll, és sok mutációnál csak egy információ változik.

- közölte Rusvai Miklós, aki hozzátette:

a szakemberek a főbb mutációk közül a dél-afrikait tartják a legveszélyesebbnek, mivel annál változott a vírus tüskefehérjéje is.

Illusztráció Forrás: shutterstock

- fűzte hozzá Rusvai Miklós, aki hangsúlyozta:

a mutációkat leginkább azzal lehet gátolni, ha az átoltottság révén világszerte kialakul a nyájimmunitás.

Ez valószínűleg nem az idei év eredménye lesz, mivel ehhez az egész világon meg kellene fékezni a járványt - jegyezte meg a víruskutató, aki elmondta azt is, hogy minél kevesebb embert betegít meg a vírus, és minél kisebb mértékben szaporodik a fertőzöttekben a vírus, annál kisebb a további mutációk megjelenésének veszélye.