Bangóné Borbély Ildikó 2016-ban a családi otthonteremtési kedvezményt kritizálta. A szocialista képviselő szerint a CSOK csak a gazdagoknak elérhető. Később a kamuvideójáról és a kamustatisztikáról elhíresült Korózs Lajos is a CSOK-ot támadta. A szocialista politikus azt mondta, hogy a támogatás arra, hogy a gazdagok minél több lakást tudjanak venni - emlékeztet a Hír TV.
Tóth Bertalan karácsonykor saját közösségi oldalán panaszkodott arról, hogy szerinte a kormány nem segít az embereknek. Azonban legfrissebb vagyonbevallásából kiderült,
a szocialisták vezetőjeként ő felvette a 10 milliós támogatást.
Párttársai nem akarták kommentálni elnökük CSOK igénylését. Gurmai Zita tudomást sem vett a Hír TV stábjáról. Szakács László szerint nem aggályos, hogy eddig támadták a CSOK-ot ezzel szemben a pártelnökük igénybe veszi, mondta a parlament gazdasági bizottságának elnöke, Bánki Erik. Ebből is látszik, hogy a baloldal sem gondolja komolyan azt, amit a Parlamentben mond - tette hozzá.
A KDNP frakcióvezetője szerint
a szocialisták ezzel a lépéssel elismerték, hogy a kormány családtámogatási rendszere bárki számára elérhető.
Tóth Bertalan egyébként meglepően vagyonos ember a 2020-as nyilatkozata alapján. Egy pécsi lakóház tulajdonosa felerészben, de emellett bevallott még egy erdőt, hétvégi házat, és több pécsi ingatlant is. Az is kiderült a nyilatkozatából, hogy 2020-ban felerészben vett egy 154 négyzetméteres pécsi családi házat. Továbbá egy 3 millió forintos és egy 72 600 eurós életbiztosítása is gazdagítja.