Élete végéig börtönben maradhat az Iszlám Állam halálbrigádjának Magyarországon elfogott vezére
![Hassan F. tárgyalása, 2020.03.03.](https://cdn.origo.hu/2023/12/wFgadevjhW0PH1UMYq9t7G-dyHIM4dQ6Qa5XHF9aB_k/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzYzZlNmZhYmRjMzRhYTdhMjcwMDRhNTliZjllNTc2.webp)
A bíróság megállapítása szerint a férfi 2015 előtt csatlakozott a Szíria területi szuverenitását felszámolni akaró és önálló állam létrehozására törekvő fegyveres terrorszervezethez, az ISIS-hoz,
azon belül is egy fegyveres csoport vezetője lett.
2015 májusában Homs kormányzóságban,
a helyi törzsi vezetőt a piactéren, a békés lakosság megfélemlítése érdekében, bűntársával lefejezte az erőszakkal összeterelt tömeg előtt. Minderről videót is készített.
Ezenfelül a környező területek megszállása során legalább
öt nem harcoló, fegyvertelen civil kivégzésében is közreműködött, és megpróbált fegyveres csoportjába fiatalokat toborozni.
A Fővárosi Törvényszék korábban többek között emberiesség elleni bűntett miatt ítélte életfogytiglanra a szír férfit azzal, hogy Magyarországról végleg kiutasította. A férfi az ítélet szerint legkorábban 30 év után szabadulhat.
Csakhogy az ügyész szerint a férfit terrorcselekményben történő részvétel miatt is el kellett volna ítélni, illetve ki kellett volna zárni a feltételes szabadságra bocsátást. Ezek miatt fellebbezett is.