Korda György megkapta az oltást, még a tűszúrást sem érezte
![Korda György, Balázs Klári](https://cdn.origo.hu/2023/12/3CYUeUqR6nbS0m6G1z_NmcYRDBSJFCvX_rjSOdlAVkY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2ZTMxMTFlYTgwYjRmZDM4MWRhOWFiYmU1MGZlMWQ1.webp)
Mint azt a Bors felidézte, Korda György egyike azoknak a sztároknak, akik a koronavírus magyarországi megjelenése óta szinte teljesen bezárkóztak. Az óvatosságnak komoly okai vannak, egyrészt olyan krónikus betegsége van, amely komoly gondot okozhatott volna, ha megfertőződik, másrészt pedig a feleségét, Balázs Klárit is féltette a betegségtől. Korda György nagyon örült, amikor a háziorvosa felhívta, hogy végre ő is sorra kerül.
Eszem ágában nem volt protekciót kérni, fű alatt intézni az oltást, hiszen tudtam, hogy aki előttem van a sorban, annak sokkal nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Vártam, és reméltem, hogy egyszer nekem is megcsörren a telefonom. Mivel van egy krónikus betegségem, ezért kerülhettem sorra
- mondta a lapnak.
"A háziorvos telefonált. Amikor meghallottam a hangját, és azt, hogy mehetek az első oltásért, olyan izgatott lettem, hogy az egekbe szaladt a vérnyomásom!" – mesélte nevetve a Borsnak, majd azt is hozzátette, hogy a háziorvosánál minden rendben ment.
Tünetei pedig azóta sincsenek.
"Még a tűszúrást sem éreztem. Annyira gyors volt minden, hogy otthon ülve vettem észre, hogy elfelejtettem levenni a maszkomat.
Nem fájt semmim, teljesen jól vagyok, várom a második oltást. Nagy megkönnyebbülés, hogy eljött ez a pillanat, végre szabadabban mozoghatok kicsit, a héten például elkezdődnek a pókerközvetítések is, szóval kezd újraindulni az élet".
Szegény Klárikám – tette hozzá viccelődve az énekes –, ő, amilyen szerencsés, hogy ilyen ropogós fiatal, most neki még várnia kell az oltásra egy darabig.