Március 15-ig érvényben maradnak a jelenlegi korlátozások
![koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, február, Budapest, 2021.02.24.](https://cdn.origo.hu/2023/12/QbzBOxQ24fC6VyyxYO8zl1MbnYMmPC5CeRHXPUczEWc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3MjMxOTM0YTg3MzRkZWZhMWZjNmFiOWY2ZGUxYTY0.webp)
Európában és Magyarországon is a koronavírus az egyik legfontosabb probléma, tehát ez az, amit meg kell oldani.
Az, hogy sikerült megfékezni a járvány nagy tombolását, annak köszönhető, hogy a magyar emberek betartották a járványügyi szabályokat
- mondta Gulyás Gergely. A vége fele közeledünk a járványnak, már van mivel védekezni, de mivel még továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma, megérkezett a harmadik hullám, így egyelőre a szabályok feloldása nem fog bekövetkezni. Március 15-ig a kormány a szabályokat változatlanul fenntartja – ismertette a miniszter.
Ha elérkezik a nyitás pillanata, mindenképpen figyelembe fogják venni, a nemzeti konzultáció eredményét, éppen ezért arra kérnek mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet, hogy ténylegesen egy konszenzusos megoldás szülessen.
Magyarországon van a legtöbb vakcina, az elkövetkező hetekben fel fog gyorsulni az oltások beadása.
A baloldali pártok, nemcsak a rendkívüli jogrend meghosszabbításában nem voltak partnerek, hanem a vakcinák ellen is hangolják a polgárokat. Kijelenthető, hogy abban bíznak, hogy ha elhúzódik a járvány, a kormányba vetett bizalom meginog, és így szeretnének hatalmat szerezni.
Magyar baloldali politikusok tömegesen hívnak fel embereket, hogy bojkottálják a vakcinák beadását. Fontos tudni, hogy akik a biztonságos vakcinák ellen hangolják az embereket, azok emberéleteket tesznek kockára.
Kimondható tehát, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja az emberéleteket kockáztatja – mondta Gulyás.
Eddig több mint 425 ezer nemzeti konzultációs kérdőívet töltöttek ki, valamint 2 millió 460 ezren regisztráltak védőoltásra. A bértámogatásokat is fenntartja a kormány, és minden olyan intézkedését, ami elősegíti a gazdaság újraindítását.
Eddig 41 milliárdnyi igény érkezett be, a kormányhivatalok már 39 milliárdot el is bíráltak, és el is utaltak.
Jelezte, hogy a kormány az év második negyedévében kirobbanó gazdaságélénkülésre számít. Visszatérünk a növekedés korszakához. Ez a következő hónapokban valóság lesz. Ehhez viszont a harmadik hullámot is le kell győzni, amihez már rendelkezésre állnak az oltások – hangsúlyozta.
Nehéz eldöntetni, mi súlyosabb, hogy Stummer János álhírt, vagy az, hogy titkos információt hozott nyilvánosságra – mondta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely, de hozzátette: nemcsak magyar védett vezetők miatt építenek autós behajtót a Puskás Arénához, hanem nemzetközi állami és sportvezetők érkezése miatt is. A tárcavezető azt is elmondta, szükség van a behajtóra, hogy a gyalogosok és az autósok ne zavarják egymást.
Az az érzésünk, hogy a baloldalivá vált Jobbik pártelnökének balesetéről akarták elterelni a figyelmet ezzel az akcióval
- fogalmazott Gulyás Gergely, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a Jobbik elnökének sofőrje a Jobbik egyik választókerületi politikusa, akinek náci megnyilvánulások vannak a múltjában.
Gulyás Gergely kifejtette, a védekezést irányító személyek hazánkban nem elsőként kaptak oltást. A magyar miniszterelnök nem akart a sorban elöl állni, ezért kérte, hogy a kormány tagjai ne az elsők között kapjanak oltást. A miniszter elmondta,
közérdek fűződik ahhoz, hogy a vezető politikusokat hamar oltsák be, a tisztifőorvos is ezt jelezte, és most már sor kerülhet a vezetők beoltására, hiszen megkezdődnek a tömeges oltások, így jövő héten Orbán Viktor is megkaphatja az oltást.
Nem igaz a DK állítása, miszerint nincs szabad vakcinaválasztás hazánkban – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ma az még nem biztosítható, hogy mindenki minden vakcinából választhasson. Ezért, ha valaki sorra kerül, elfogadhatja vagy elutasíthatja a rendelkezésre álló vakcinát, és amint lesz az általa preferált oltóanyagból, kaphat belőle – fejtette ki Gulyás Gergely. Hozzátette: minden Magyarországon elérhető vakcinát a magyar hatóságok külön megvizsgálnak, így az állam felelősséget vállal azok hatékonyságáért.
Gulyás Gergely beszámolt róla, hogy
az enyhítések során először a kijárási korlátozás feloldása lehetséges, a nagy rendezvények megtartására viszont csak az utolsó körben kerülhet sor.
Beszélt arról is, hogy a 60 év felettiek közel 3 millióan vannak, és több százezren vannak 60 év alatti, krónikus betegek, ezért nagyjából 2,5-3 millió oltást kell ahhoz beadni, hogy a legsérülékenyebb csoportok védettek legyenek. Amint ők megkapták mindkét oltást, nagyobb fokú enyhítésre lehet számítani – tette hozzá.
A miniszter kitért rá, hogy a védettségi igazolványt március elsejétől kapják meg az arra jogosultak, rájuk a karanténszabályok biztosan nem fognak vonatkozni. Hozzátette: az egyéb, rájuk vonatkozó könnyítéseket ésszerűen kell majd meghozni, ebben lesz a kormány segítségére a nemzeti konzultáció. Elmondta azt is, hogy
az országos kórház-főigazgatóság szabad mandátumot kapott az ügyeleti szabályok tárgyalásáról a különböző orvosi szakterületek képviselőivel. Mindenki számára elfogadható megoldás fog születni, az orvosok pedig jóval több pénzt fognak keresni, és megszűnik a hálapénz rendszere
- hangsúlyozta.
A miniszter azt is egyértelművé tette, hogy
magánkórházakban nem olthatnak pénzért, az állam mellett nem ad ki másnak a Népegészségügyi Központ engedélyt.
Ha Magyarországra oltóanyag érkezik, azt az állam lefoglalja a központi programra – mondta Gulyás Gergely.
További kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, a múlt héten az Alkotmánybíróság a kormánynak adott igazat, és az Alkotmány biztosítja, hogy az önkormányzatok finanszírozást kapjanak a közfeladatok ellátására.
A jelenlegi vita nem erről szól, hanem arról, hogy az iparűzési adó egy része a vállalkozásoknál marad – magyarázta a miniszter. Akkor tudjuk a munkahelyeket megvédeni, ha a vállalkozásoknál hagyjuk a pénzt – tette hozzá a miniszter, aki elismerte, az önkormányzatok helyzete is nehéz, és az állam is sok bevételtől esett el, ezért kevesebből kell gazdálkodni. Az állam kész tárgyalni az önkormányzatokkal, és ahol segítségre van szükség, készek támogatást nyújtani. A tárcavezető hozzátette: a gazdag önkormányzatoknak, amelyeknek több milliárd forint van a számlájukon, a tartalékok kihasználásával felelősséget kellene, hogy vállaljanak. A tartalékok éppen az ilyen rendkívüli helyzetekre szolgálnak – mondta a miniszter.
A kormány biztosítja a határvédelmi erőket, de a jelenlegi nyomás a déli határon a 2015-ös állapotokat idézi
- ismerte el Gulyás Gergely, hozzátéve, a magyar hatóságok nem engedik az illegális belépést Magyarországra, ha valaki bejutna, azt kiutasítják Magyarországról. Komoly vitánk van az unióval – mondta Gulyás Gergely, hiszen ők a határmenedzsmentben hisznek, a határvédelemben nem. Ez a magyar kormány számára elfogadhatatlan és veszélyes – mondta Gulyás Gergely, de hozzátette, 2015-ben is a magyar kormánynak volt igaza.
Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a védettségi igazolványt egy magyar állampolgár csak akkor kaphatja meg, ha Magyarországon lett beoltva. Közölte: Hiesz György gyöngyösi polgármester jogszerűtlen beoltása ügyében vizsgálat indult, de még nem ismert ennek az eredménye.
Az ENSZ-ben, az elmúlt 70 évben kevés Izrael mellett kiálló állásfoglalást fogadtak el, hazánk célja azonban az, hogy minél több állammal alakítson ki baráti viszonyt
- jelezte.
Arra a felvetésre, hogy William Burns lett a CIA új vezetője, aki kritizálta az USA korábbi nagykövetét, David Cornsteint, mert jó véleménnyel volt Orbán Viktorról és kormányáról, azt felelte: amikor Burns így nyilatkozott, még nem volt a CIA vezetője, azóta remélhetőleg már tisztábban lát, és reméli, hogy ezentúl „nem fog hülyeségeket beszélni".
A miniszter beszámolt róla, hogy a szakemberek véleménye szerint elsősorban az egészségügyi intézmények megfelelőek a védőoltások beadására, ezért egyelőre nincs tervben, hogy a szavazóköri helyiségekben is kialakítsanak oltópontokat. Hozzátette, fontos lenne, hogy a megbeszélt időpont előtt senki ne menjen órákkal korábban az oltópontokra, mert emiatt alakulnak ki ott tumultusok.
Érdemes lenne az Európai Uniónak döntést hozni az óraátállításról, hogy ne alakuljon ki káosz
- válaszolt egy további újságírói kérdésre Gulyás Gergely, aki egy következő kérdés kapcsán arról is beszélt, reméljük, hogy nem lesz negyedik hullám, mert addigra segít a védőoltás. A harmadik hullámra vonatkozó modellek a fertőzésszám felfutását mutatják a következő hetekre, ezért arra kérte az embereket a miniszter, hogy korlátozzák a társadalmi életüket a következő időszakban.
A mostani modellek egyöntetűen azt mutatják, hogy jelentős növekedés lesz a fertőzésszámban, és valamivel csekélyebb növekedés a halottak számában is.
A miniszter kifejtette, a jövő évi költségvetésben az egészségügy lényegesen több forrást fog kapni a jelentős béremelések miatt.
Gulyás Gergely elmondta, az informatikai rendszerben követhető, melyik orvos hol, milyen betegeket lát el a törvénysértések pedig szankciót vonnak majd maguk után, így nem fordulhat elő, hogy magánbetegét az állami rendszerben kezelje egy orvos, soron kívül. Márciustól élesen szétválasztják a magán és közellátást.