Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a járványügyi szakemberek véleménye továbbra is meghatározó, de fontos a magyar emberek véleménye is.
Hogy mi az, amit az emberek hajlandóak elviselni a védekezés érdekében. Ezért nemzeti konzultációt indít a kormány.
Jelenleg a járvány stagnál. Ennek egyik oka, hogy vírusmutációk jelentek meg. A mutáció terjedése mintegy 50 százalékkal gyorsabb. Láthattuk, hogy karácsonykor teljesen kinyitott például Portugália, ott kiugróak is az adatok – mondta Gulyás Gergely.
Március közepétől két ütemben várható nyitás, ha addig minden szabályt betart mindenki.
A regisztráció alapján folytatódik az oltás, az oltási rendet mindenkinek be kell tartani. A legveszélyeztetettebbek, azaz a legidősebbek kerülnek először sorra.
Gazdaság-újraindítási tervet fogadott el a kormány. A foglalkoztatottság megtartása volt a cél, ez eredményes volt. 2010 előtt tömeges munkanélküliség volt, most 4 százalék körül van a munkanélküliség, és 4,5 millió ember dolgozik – tette hozzá.
A vendéglátóegységek támogatásában előfinanszírozásra állnak át. A kormány korábban döntött a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről. Ennek első negyedét februárban fogják megkapni a nyugdíjasok. A 6 millió forintos otthonfelújítási programból 3 millió vissza nem térítendő támogatás, 3 millió kedvezményes hitel. Az ingatlanáfa 5 százalékra csökkentése újra beindíthatja az ingatlanpiacot. Bevezetésre kerül 2022-re a 25 éven aluliak szja-mentessége, emiatt megnőhet a munkakedve a fiataloknak.
Február 1. és március 31. között nem kell bérleti díjat fizetni az állami ingatlanokért a konditermek és a kávézók után.
Gulyás szerint az ellenzéket csak a politikai haszonszerzés érdekeli. Emiatt összevesznek egymással is. Az országnak felelősségteljes kormánya van és felelőtlen ellenzéke.
Az orvosok felelősségteljes döntéseiben bíznak, az orvosi kamara javaslatait követte jórészt a kormány. Az eddigi legjelentősebb béremelést is a kamara javaslatára fogadta el a kormány.
A határokon túl már védettséget élveznek magyarok is a kínai vakcina által. Elismerő vélemények jelennek meg a Szputnyik vakcináról, az egyik legösszetettebb és legelismertebb vakcina a Szputnyik.
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a háziorvosok, orvosok és ápolók adják be az oltást, ami az otthonokban, oltópontokon is megtörténhet. Ezen a héten azok a 82 év felettiek kapják meg az oltást, akik regisztráltak is rá.
A folyamat zökkenőmentesen zajlik. Ezt remélik a továbbiakban is.
A jelenlegi tervek szerint, ha lehet nyitni, akkor március első napjával indul az első ütem, majd április elején a második. Egy hétvége alatt 1 millió 24 ezer ember oltása lehetségesnek tűnik, ha van elég vakcina. Ebben vannak bizonytalanságok. Március 15-ig a 65 éven felüli regisztráltak beoltása a cél.
Kínával 5 millió vakcinára van szerződés, ami 2,5 millió ember számára elegendő, februárban, márciusban és áprilisban is 250 ezer embernek elegendő érkezhet, majd áprilisban a vállalás fennmaradó része.
A február 15-i héten kezdődik az online konzultáció arról, hogy a magyarok hogyan gondolkoznak a nyitásról. Ha nem lesz harmadik hullám február második felében, akkor március elején lassan és fokozatosan meg lehet kezdeni a nyitást.
Oltást igazoló kártya lesz, amely a védettséget fogja igazolni. ha valaki megbetegszik és felépül, akkor is védettnek minősül, legalább 6 hónapig, ezt igazoló okirat szükséges. Ha valaki védett, karanténkötelezettsége nem lesz a határok átlépésekor.
Magyarországon van az egyik legszigorúbb vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség. Ezt mindenkinek be kell tartania. Ha bárhol, bármilyen gyanú merül fel, eljárás indul.
Ez a hozzátartozókra is vonatkozik politikusok esetén. Jelenleg a baloldal leggazdagabb családja kíván eljárást indítani Rogán Antal ellen, ez meglepő.
Személyes véleménye a szüléskori orvosválasztásról az, hogy indokolt a különbségtétel a szülész-, nőgyógyászok esetén. Reméli, hogy olyan szabályozást sikerül bevezetni, ami a nőknek, az orvosoknak és a kormánynak is megfelel.
A hollandoknak azt kívánják, hogy saját problémáikon minél előbb lépjenek túl, illetve Magyarországon ilyen emberjogi probléma nem léphetne fel, mint Hollandiában.
Indult vizsgálat a gyöngyösi polgármester ellen, ez még nem zárult le. Egyszerre bizalmatlanságot kelteni az oltás ellen, majd első sorban, jogellenesen sorban állni az oltásért, legalább etikátlan.
Hogy a Twitter egy 88 millió követővel rendelkező fiókot felfüggesszen, aki demokrata, az ezt nem fogadhatja el.
Budapesten lesznek Európa-bajnoki mérkőzések - mondta kérdésre Gulyás. A magyar kormány egyelőre nem döntött az időszámítás kérdésében.
Gulyás kérdésre azt mondta, hogy ha 400 ezer regisztrált fertőzött lesz, akkor lehet, hogy hárommillió fertőzött volt már. A társadalmi immunitás eléréséhez 3,5 millió ember beoltása kell, de van bizonytalansági tényező, mégpedig, hogy a megbetegedettek esetében mennyi ideig tart a védettség, egyelőre fél év a szakmai konszenzus.
Gulyás bízik benne, hogy
a hétvégén érkezhet AstraZeneca-vakcina, és ha az OGYÉI jóváhagyja, akkor lehet oltani vele.
A Szputnyik vakcinával is hasonló a helyzet - tette hozzá.
Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár nyolc évvel ezelőtt karambolozott, és az osztrák hatóságok nem állapították meg a felelősségét, és a biztosító is fizetett, tehát nem vezethetett ittasan. Semmilyen intézkedésre nem látok okot, Szalay-Bobrovniczky Vince kiváló munkát végez - tette hozzá.