Január 31-én éjfélkor hozták nyilvánosságra az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait. Hadházy Ákoséból kiderült, hogy összesen 5,1 millió forintot kapott követőitől politikai akcióira, a politikus saját bevallása szerint.
Egyre több baloldali politikus kér pénzt kiadásaikra a szavazóiktól. Hadházy Ákos esetében például arról van szó, hogy
az elmúlt egy évben több alkalommal is tudatosan szabályt szegett.
Az Országgyűlés csaknem 2 millió forintos büntetést szabott ki rá, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egymillió forintot, míg a járvány alatt szervezett dudálós tüntetése miatt - ahol Hadházy Ákos autójával nekiment egy újságírónak - 750 ezer forintos büntetést kapott a rendőrségtől. Utóbbira viszont nem ő, hanem a lakásán nyilvántartott alapítvány gyűjtötte a támogatásokat, így ez nem is jelenik meg a vagyonnyilatkozatában.
Hadházy Ákos tehát 2020-ban
összesen csaknem hárommillió forint büntetést provokált ki,
ezt az összeget azonban nem a saját pénzéből tervezte kifizetni. A radikális baloldali politikus ugyanis minden akciója és bírság után az emberektől kezdett el pénzt kérni. Büntetéseire többségében a saját bankszámláján gyűjtötte a pénzt, és szinte minden esetben saját közösségi oldalán számolt be gyűjtése sikerességéről.
Bohóckodásai és provokációi után tehát már nem vállalta a következményeket, szimpatizánsainak kellett fizetni az ezekért kapott több millió forintos büntetéseket.