A képviselő beszélt a kerület egyik újabb ügyéről, amivel sokat foglalkozott a közvélemény, ez pedig a Molnár Antal Zeneiskola története, hiszen az előző önkormányzat döntésével ellentétben mégsem kapja meg ez a neves intézmény a neki szánt épületet a Damjanich utcában, oda egy másik iskola költözik. Véleménye szerint ezzel a döntéssel az erzsébetvárosi zeneiskolások épületét a jelenlegi vezetés egyszerűen ellopta.
Ez azért is tény – tette hozzá, mert ez az épületet zeneiskolának tervezték, rendezték be, a fideszes vezetés jelentős összegekkel felújította azt. Tették ezt mindazért, hogy megszűnjön az addigi állapot, amelyben több telephelyen volt kénytelen működni a zeneiskola. A felújítás során az épület termeit, ablakait hangszigetelték, próba- és kamaratermeket alakítottak ki. Ám Erzsébetváros jelenlegi vezetése nem a zeneiskolának adta az épületet, ezzel Veres Zoltán szerint megint bebizonyították, hogy számukra nem az erzsébetvárosiak az elsők, helyette inkább idegen érdekeket szolgálnak.