Büntetőfékezéssel okozott balesetet egy férfi Győrnél
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/X1oNXoE6lT0NGfmUPFk5DGm7ysytzCKRfuTt1RtpFiY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjNzk4YWJiY2I3NjQ0YTE4MzMyZDM4MjNiZDk2YzY2.webp)
Az 51 éves férfi tavaly decemberben, az ünnepek között autózott Győr külterületén, a kocsiban egy utas is volt.
Az egyik kereszteződésben, egy nő az "Elsőbbségadás kötelező" tábla ellenére kihajtott eléjük, emiatt a férfinak fékeznie kellett.
A férfi ezen felháborodva elkezdte megelőzni, majd mellé érve átnézett a másik kocsiba, amiben a nő mellett ott volt a 14 éves gyereke is.
A nő ekkor a kezével tovább provokálta a férfit, aki ettől még idegesebb lett. Ezért hirtelen fékezve tért vissza a saját sávjába, megállásra kényszerítve ezzel a nőt.
A nő majdnem nekiment egy oszlopnak, azt pedig már nem tudta elkerülni, hogy a két autó összeütközzön. A férfi ezek után kiszállt a kocsijából, és kiabálva felelősségre vonta a nőt. A balesetben nem sérült meg senki.
Az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a férfi ellen, aki akár három évre is börtönbe kerülhet. Ezen kívül az ügyészség javasolta, hogy a bíróság tiltsa el a vezetéstől.