Eredményesen vette el a kormány a koronavírus-járvány okozta helyzetben nyerészkedők kedvét a magyar embereket megkárosító trükköktől. Cseresnyés Péter azt mondta, az elmúlt évben csaknem száz kézfertőtlenítő, egyéb fertőtlenítőszer laboratóriumi vizsgálata zajlott, és ellenőrizték a PCR-tesztek hatósági árának betartását is.
A fogyasztóvédők több mint 16 millió arcmaszk vámhatósági engedélyezésében működtek közre, és
4 millió bizonytalan eredetű védőeszköz behozatalát tiltották meg.
A védekezésre alkalmatlan, légáteresztő "antimaszkot" forgalmazó internetes áruház a hatósági eljárás után elérhetetlenné vált - emelte ki az államtitkár.
Összesen több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki mintegy 3 ezer jogsértő vállalkozásra. Emellett tavaly is dobogós helyet értek el a veszélyes termékek európai riasztási rendszerébe küldött riasztásokkal, akárcsak 2018-ban és 2019-ben.
A kettős minőségért bírság jár majd. Cseresnyés Péter azt mondta, hogy
a magyar vásárlók sajnos valóban kevésbé megfelelőt vehetnek le egy-egy árucikkből a magyarországi polcokról,
mint a hazájukban látszatra azonos terméket választó német vagy olasz fogyasztók.
"A fogyasztók sikeres védelmének alapfeltétele a rugalmas alkalmazkodás a gazdasági folyamatokhoz és a fogyasztói szokások változásához. A szakterületi irányokat húsz évig kormányhatározatokban foglalt fogyasztóvédelmi politikák határozták meg. Idén a bürokrácia csökkentése, illetve a piaci folyamatok hatékonyabb követése érdekében úgy módosítottuk az ágazati törvényt, hogy a stratégiákat és feladatokat a fogyasztóvédelemért is felelős innovációs és technológiai miniszter hagyja jóvá a szakmai tervezés és irányítás alapvető dokumentumában, a szakmapolitikai programban" - ismertette az államtitkár.
A március 15-én, a fogyasztóvédelem világnapján nyilvánosságra hozott programról azt mondta: az élelmiszerek és a pénzügyi szolgáltatások kivételével a fogyasztóvédelem teljes körét felöleli, alapelvei öt-tíz, a végrehajtását célzó feladatok egy-három évre szólnak.
Cseresnyés Péter kiemelte, hogy
a családok védelme érdekében változatlanul fokozott figyelmet fordítanak a termékbiztonságra,
a leginkább kiszolgáltatott fogyasztók, a gyerekek és idősek jogainak érvényesítésére.
Hosszú ideje a garanciális ügyintézés hiányosságai miatt érkezik a legtöbb fogyasztói panasz, ezért 2021-től "új időszámítást" indítottak a jótállási szabályokban. A több mint másfél évtizede változatlan rendelkezéseket a vásárlók helyzetét javítva, a vállalkozások kötelezettségeit egyértelműbbé téve dolgozták át - mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.