A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Több helyre is betört egy Fejér megyei férfi

Vágólapra másolva!
Egy Fejér megyei férfi rövid időn belül három helyi házba is betört, ahonnan különféle értékeket lopott, vagy próbált meg ellopni.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly április 28-án, egy Fejér megyei településen bement az egyik házba a nyitott ajtón keresztül, hogy lopjon. A házigazdától ételt, italt és cigarettát kért, közben a nadrágja zsebébe csúsztatta a telefonjukat. Ezt észrevette a házigazda, és visszavette tőle a mobilt.

Egy másik házba is a nyitott ajtón ment be. Kihasználta, hogy a tulajdonos a szobában pihent, az előszobából ellopta a táskáját, amiben benne voltak az értékei.

2020 május 8-án egy másik településen bement az egyik társasház lépcsőházába, majd az alagsorban lévő, lakattal lezárt pince ajtaját felfeszítette, és egy zsákba összekészített különböző műszaki cikkeket és szerszámokat. Amikor el akart menni, az egyik lakó megzavarta, ezért a zsákot visszavitte a pincébe. Amikor ismét megpróbált kiosonni, egy ott lakó feltartóztatta.

Menekülni kezdett, közben neki esett az ajtónak, ennek ellenére el tudott szaladni.

Az ügyészség minősített lopás kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene. Azt javasolták, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre, valamint a korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetését is hajtsák végre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!