A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásFrance-Hungary
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Késely Ajna az előfutamok összesítésében a 13. helyen végzett, így nem jutott döntőbe 800 méter gyorson, a párizsi olimpia úszóversenyeiben. A futama után az úszónő a helyszínen nyilatkozott a magyar újságíróknak.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.
A háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, idén 400 és 800 méteres gyorsúszásban is felnőtt Európa-bajnok Késely Ajna 8:36,13 perces idővel teljesítette a nyolcszázas távot, ez pedig a 13. helyre volt elég. A korábban 400 méteren is az olimpiai 13. helyen záró, a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként pedig hatodik Késely már az első párizsi úszása után is rendhagyó interjút adott, amelyben arról beszélt, el kellett fogadni, hogy nem lesz világmegváltó úszó. Pénteken is hasonló nyilatkozatot tett a 22 éves úszónő a helyszínen, többek között az Origo Sport mikrofonja előtt.

Késely Ajna
Késely Ajna a 2024-es párizsi nyári olimpia úszóversenyein mindkét számában a 13. helyen zárt
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Késely Ajna nyilatkozata a párizsi olimpián teljesített utolsó úszása után

„Nagyon könnyes szemekkel adtam az előző interjúmat, mert lelkileg elég nehéz volt leúszni ezt a távot. Az elmúlt időszakban Pádár Nikolettel inkább a gyorsaságra, mint az állóképességre fókuszáltunk az edzéseken, így a 800 méter rajtja előtt imádkoztam, hogy kibírjam. Megígértem a mentális tréneremnek, hogy átélek mindent az utolsó úszásomon, és bár azt nem mondom, hogy boldogan úsztam végig a távot, de az volt bennem, hogy ha teljesítem, akkor később jó lesz visszatekinteni erre, hogy sikerült kitartanom és felállnom – nyilatkozta Késely Ajna. – 

A 400 m-es előfutam után adott interjúmért az elmúlt napokban kaptam hideget-meleget. 

Szerencsére inkább meleget, de az egyik negatív kritika elgondolkodtatott, mert valószínűleg ő feladta az álmait. Ugye, én is azt mondtam, hogy megbeszéltem már a gyermeki énemmel, hogy nem leszek világmegváltó úszó. De úgy érzem, 

ha én tényleg feladtam volna, akkor most nem könnyes szemmel adnék interjút. 

Később, ha visszatekintek a párizsi úszásaimra, akkor remélem, a csalódottság és a pofon helyett a küzdelmet és az erőt fogom érezni, ezzel próbálom biztatni a gyermeki énemet."

Késely Ajna, olimpia
Késely Ajna érzelemdús nyilatkozatokat adott Párizsban
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Késely Ajna hozzátette, nem akart arra figyelni, hogy mit szólnak a teljesítményéhez a "kanapékirályok", szimplán szeretetből úszott, és ki akarta élvezni, hogy nem egy "Halászlé-kupán", hanem az olimpián úszhat. Kiemelte, a két Eb-arany megszerzésével felszabadult belőle egy kis düh és feszültség, és ez is segítette abban, hogy (mint elmondta, főleg a gyorsváltóban) felszabadultabban, félelem nélkül tudott úszni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!