2021. február 19-én késő este Kecskeméten, a Vak Bottyán utcában egy ismeretlen kirabolt egy férfit.
A gyanúsított úgy tarkón vágta 60 éves áldozatát, hogy elesett.
Ekkor az elkövető ellopta a sértett táskáját és elmenekült.
Futás közben átnézte a táska tartalmát, és a számára értéktelen dolgokat szétdobálta.
A nyomozók a városrendészet és a lakosság segítségével rövid időn belül beazonosították azt a 32 éves román állampolgárt, aki a gyanú szerint a rablást elkövethette.
A férfit a nyomozók elfogták és őrizetbe vették.
A gyanúsított beismerő vallomást tett a kihallgatása során, és többek között azt is elmondta, hogy a menekülés közben a kabátját is levette és eldobta azért, hogy nehezebb legyen felismerni.
A rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt jelenleg is letartóztatásban lévő román állampolgár ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a vizsgálatot befejezték. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a járási ügyészségre.