Cigarettával kábítottak el egy 15 éves fiút, aztán kifosztották - videó

Rendőrök vezetik az elfogott férfit.
Rendőrök vezetik az elfogott férfit.
Vágólapra másolva!
Elfogtak egy ceglédi férfit, aki a gyanú szerint elkábított egy kamaszt és aztán kifosztotta Kecskeméten. 
Vágólapra másolva!

Február 24-én délután egy kecskeméti park egyik buszmegállójában egy férfi odalépett egy padon ülő, 15 éves fiúhoz és megkínálta őt egy kábító hatású cigarettával. A kamasz

elfogadta a cigit, amit közösen szívtak el. A fiú rosszul lett és öntudatlan állapotba került.

a rendőrök megtalálták az ellopott telefont és fülhallgatót. Forrás: police.hu

A cigarettát kínáló férfi ezt ellopta a fiú telefonját, fülhallgatóját és powerbank-ját,

amelyek összesen 25 ezer forintot érnek. A kecskeméti rendőrök kamerafelvételek alapján jöttek rá, kit kell keresniük. Kiderült, hogy Cegléden lakik. Március 2-án a kecskeméti és ceglédi rendőrök együttműködésének köszönhetően elfogták a támadót. A kecskemétiek lefoglalták a telefont és a fülhallgatót, így a kár egy része megtérült.

Rendőrök vezetik az elfogott férfit. Forrás: youtube.com/PoliceHungary

A nyomozás során azt is kiderítették, hogy a férfi kábítószert fogyasztott, mielőtt elkapták.

Bevitték a kapitányságra, ahol őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki kifosztás és kábítószer birtoklás miatt.

Az ügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás veszélyeztetése miatt

javasolta a Kecskeméti Járásbíróságnak a férfi letartóztatását, amit a nyomozási bíró március 4-én elrendelt.

A döntés még nem végleges, mert a férfi és védője fellebbezett ellene.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!