Azt írták, hogy a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon 20-30 perccel megnő a menetidő.
- A monori helyi személyvonatok és a lajosmizsei vonatok Kőbánya-Kispesttől indulnak és oda is érkeznek.
- A nyíregyházi, debreceni InterCity és sebes vonatok kerülő útvonalon Újszász-Szolnok érintésével közlekednek, menetidejük 20-30 perccel is meghosszabbodik.
- A szegedi vonatok Ceglédig közlekednek és onnan is indulnak vissza Szegedre. Az utasok a ceglédi és szolnoki elővárosi vonatokkal utazhatnak, Cegléden biztosított az átszállás mindkét irányba.
- Az S36 martonvásári, illetve a G43-as székesfehérvári vonatok Kelenföldről indulnak Kőbánya-Kispest helyett, és oda is érkeznek.
- Az esztergomi vonalon a vonatok Angyalföld és Piliscsaba, illetve Angyalföld és Esztergom között közlekednek, onnan csak Angyalföldig jönnek a Nyugati pályaudvar helyett.
A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják az 3-as metrón és a 3-as metrópótlón Újpest-városkapu és a Nyugati pályaudvar között, valamint a 14-es villamoson Angyalföld vasútállomás és a Lehel tér metróállomás között - áll a közleményben.
Frissítés: A MÁV Inform később a Facebook-oldalán azt írta, hogy a befejezték a műszaki mentést, a reggel kisiklott motorvonatot beemelték, 15:30-tól korlátozások nélkül közlekedhetnek a vonatok. A menetrend az esti órákig fokozatosan áll helyre a ceglédi, a szegedi, az esztergomi, a lajosmizsei és záhonyi vonalon.