"Áldott a Te méhednek Gyümölcse...” - március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Micsoda természeti erő jár körülöttünk, ölel át bennünket, s hatol keresztül rajtunk, a tavaszi ébredés, a Kikelet idején. A régiek - akik a természet járásához, s az idő fordulásához igazították ünnepeiket - az „év reggelén", a mindenkori újrakezdés tavaszi nap-éj egyenlőségének pillanatától egyre csak növekvő fénynek: a magból növénybe sarjadó életnek az ösztönös hajtóerejét tisztelték a „gyümölcsoltás" ünnepén. Ezt a hajtóerőt hívták segítségül, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, amikor gyümölcsfát metszettek, az oltóággal oltottak, rózsafát és szőlőt szemzettek. Mert, úgy tartották: „ha az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt", az az oltás mágikus erejű...

Az Anyatermészet éledése

Március 20-án hajnalban a Nap, körkörös, éves útját járva, Kos csillagjegy 0. fokára lépett, s áthaladt az égi Egyenlítőn, hogy a Létezés kozmikus törvényeit „elmesélő" asztrálmítoszi hagyományok és az antik mitológiák szerinti "alsó világból", a "sötétség" birodalmából, az Égi Egyenlítő fölé, a Fény "felső" birodalmába lépjen. „Itt", a tavaszi nap-éj egyenlőség idején egy pillanatra megpihent, hogy nekünk embereknek egyensúlyt, arányosságot, belső békét, harmóniát, rendezettséget és rendszer-elvűséget, azaz szellemi útmutatást mutasson. Ám erről a naptári ponttól napról napra távolodva a Fény erők birtokba veszik a világunkat, felébresztve ezzel az Anyatermészetet, s vele együtt emberi természetünk, ösztönös hajtóerejét is... Az elemi erő ébredésével, az Anyatermészet felébresztésével, a Föld is újra termékennyé válik, hogy a belévetett mag, a megmetszett fa, a szemzett szőlő, az oltott ág - ha eljön a rendelt ideje, lehetőleg éltető - „gyümölcsöt" teremjen...

Forrás: Origo

A Nagy Anyatermészet antik Istennői...

Az ókori nagy kultúrák, mindegyike megemlékezett, a Nagy Anyatermészet ébredésének - az Év reggelének, Föld a termékennyé válásának, a Fény feléledésének, a Kikeletnek, az asztrológiai év kezdetének, a csillagászati tavasznak, az életerő éledésnek, a gyümölcsoltásnak - az ünnepéről.

A nagy Anyatermészet ókori pantheonjának női szereplői előtt tették tiszteletüket: az ősi sumer, majd Babiloni Akitu-, s a kelta Ostara-ünnepén. Az egyiptomiak Nutnak, Izisznek hódolva, a rómaiak Minerva, a görögök pedig Perszephoné, Athéné, Minerva, Aphrodité előtt tisztelegve ünnepeltek. De a szkíta magyarok ősi Boldogasszonya is mind ugyanannak az életet befogadó, óvó, védő, oltalmazó, növelő-nevelő, tápláló női-anyai minőségnek a megszemélyesítője.

Mindannyian megtestesítik a kétarcúra teremtett, világi polaritásnak, az emberi életet segítő és oltalmazó női habitusát, amely befogadva a Fény éltető erejét, termékennyé varázsolja a Földet, felébreszti mély álmából a természetet, leheletével végigsimítja a zöldülő mezőket, mosolya pedig fölneveli, érleli, táplálja és növeszti az ember földi létét biztosító bő termést.

Forrás: Origo

A „megkeresztelt" kozmikus törvény...

Ezt az ébredő, éledő, kozmikus természeti erőt, s az éppen megfoganó élet köré szerveződő ünnepet "keresztelte" meg a katolikus egyház, s tette március 25-ét az Angyali látogatásának, az Ige fogantatásának, a szeplőtelen fogantatásnak, Jézus foganatának az ünnepévé.
S ezt a magyar néplélek mélyen a szíve alatt hordott, ősi hitvilágából kitörölhetetlen emlékét keresztelte meg, s nevezte el az egyház Boldogasszony fogadásának, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának.
Az egykori, bölcs naptárkészítők, akik a Kereszténység ünnepeit a naptári „évkerékbe", a szakrális évbe ágyazták, most is a természet kozmikus törvényei szerint, szerves módon használták fel az asztrális összefüggéseket. Hiszen e Nap-tiszteletű, Fény-tisztelő népek a Nap járásához igazított földi ünnepei szerint rendezték és rendszerezték a keresztény naptárat.

Ha racionálisan számolunk, nyilvánvalóvá is válik, hogy e tavaszi fogantatás, azaz a Nap „alsó" azaz az Égi Egyenlítő alatti világából kiáramló és megtermékenyítő fénye és melege, az isteni Fény „foganatának" és termékennyé válásának ünnepétől, a Tavaszi nap-éj egyenlőség fordulópontjától éppen kilenc hónap telik el Jézus földi születésnapjáig.

Kilenc áldott hónap, amely a keresztény ember világába hozza az évkör kiemelt fordulatán, az egykori Napisten születésnapjaként tisztelt, téli napfordulón megszülető Fény-fiút, a Világ Világosságát: azaz Jézust.

Forrás: Origo

Szemzés, metszés, gyümölcsoltás és az angyali látogatás...

Március 25-én Gábriel Arkangyal hozza Máriának az örömhírt, hogy égi foganattal, a szentlélek ereje által, az Isten teremtő erejét fogadja magába, hogy Messiást szüljön a kétségbeesett emberi világba...

Nut aki, az archaikus kultúrák, a Nagy Anyaistennő tiszteletének egyiptomi női főhőse, az ok-okozati összefüggéseket szimbólumokban elmesélő női ivarú Világfa megszemélyesítője, az égbolton fölénk borúló Tejútnak, népmeséink Világfájának ősi szimbóluma. Vagyis nem más, mint a Világ Világosságát, az emberek világába Fényt szülő, Szűz Máriának az archaikus előképe.
A kozmológia szimbolikus olvasata szerint azzal, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőségkor Nut „elnyelte", azaz magába fogadta a Napot, s éppen kilenc hónap múlva, a Téli napforduló táján „szülte" meg az égitestet, mutatja, hogy „a szűzen foganás dogmája az antik csillaghitből szüremlett be a keresztény vallásba, melynek ideológusai, amúgy is elnézően bántak azokkal, akik Jézusban a Nap megtestesülését látták" (Jankovics Marcell)

Forrás: Origo

A Boldogasszony napjához kötődő oltás, szemzés, szintén nem „természetes" módja a szaporításnak, hanem nemesítés...
A régiek szerint éppen ezért „ha az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt," akkor az az oltás mágikus erejű.

E szerint tekintettek az ilyenkor „megsebzett" fára, az ág beoltásával, majd gyolcsba kötésével járó nemesítésre egyaránt... Mert az oltóvessző bár megsebzi a fát, de az új élet, egy nemesebb termés születésének reményét, átvitt értelemben Jézus feltámadásának és újjászületésének szimbolikus képzetét hordozza. A régiek hitében ezért e frissen sebzett, oltott, nemesített fákat mélyen tisztelték, mert tudták, hitték, remélték, sőt meg is tapasztalták, hogy az új oltáson áldás van...

Amint azt Bálint Sándor és Molnár V. József is írja: ezeket a fákat, szőlőtőkéket, rózsafákat, levágott gallyakat ezért különös tisztelettel kereszttel jelölték, a rontás ellen piros szalagot kötöttek az águkra, s a fa sebéből kicsorduló „vér" miatt olvasóval ékesítették.
A lemetszett gallyakból pedig féregűző, rontást hárító, mágikus tüzet raktak.
S csakúgy, ahogyan a „gyümölcsoltás" idején Máriára is a szentlélek galambja szállt, különös hittel várták a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja körül hazatérő vándorló és énekesmadarakat. Szélesre tárva az istállóajtókat, ünnepélyesen fogadták a fecskét, Isten madarát...

Szerző: Wieber Orsolya, a csizio.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója