Elítélték a saját lányát molesztáló jászárokszállási férfit

pedifília gyermek gyerek bántalmazás családon belüli erőszak Hatékony módszerek a gyermekekre leső szexuális ragadozók és bántalmazók ellen
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A jászárokszállási férfi hónapokon keresztül molesztálta 12 éves lányát, két másik gyerekét pedig rendszeresen bántalmazta és elhanyagolta. A férfit tizennégy évre ítélték.
Vágólapra másolva!

Nagyné Günther Ágnes, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője közölte, a táblabíróság szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát.

A jogerős ítélet szerint a férfi 2017 februárjától decemberéig Jászárokszálláson

részegen rendszeresen szexuálisan zaklatta 12 éves lányát. A vádlott alkalmanként a kislányát és két évvel idősebb fiútestvérét is bántalmazta,

és folyamatosan elhanyagolta gondozásukat.

Döntésével a táblabíróság - a fellebbviteli főügyészség indítványának megfelelően - helybenhagyta az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét, a szabadságvesztés tartamát arányosnak tartotta, nem látta indokoltnak enyhítését - tudatta a szóvivő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!