A 47 éves támadó tavaly májusban, az egyik este hívta találkozóra a 16 éves lányt azzal az ürüggyel, hogy mutat neki egy olyan házat, ahova a lány és az élettársa beköltözhetne. Egy külvárosi, bokros részre csalta.
A lány rájött, hogy ott nincs ház, vissza akart fordulni.
A férfi elé állt, elővett a zsebéből egy 12 centis kést, a lány nyakához tartotta és azt mondta neki, hogy ne sikítozzon, tegye amit mond, különben elvágja a torkát.
Azzal is fenyegetőzött, hogy neki semmi sem számít, mert 30 éves börtönbüntetésből szabadult. A férfi levette a kabátját, majd a lánnyal is levetette. Ezeket a földre terítette és azt mondta neki, hogy feküdjön rájuk, majd levetkőzött.
A lányról is lehúzta a ruhát és megerőszakolta.
Visszafelé halálosan megfenyegette. Közölte vele, hogy megöli, ha beszél róla az élettársának vagy a rendőrségnek. A lány nem ijedt meg. A férfit elfogták. Az ügyészség szexuális erőszak és kényszerítés miatt emelt vádat a többszörösen visszaeső támadó ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság küldje börtönbe.