A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Fellökte a nyugdíjas nőt a tolvaj, úgy menekült a lopott persellyel - videó

Gyál, lopás, betörés, persely
Vágólapra másolva!
A mosdót akarta használni, így jutott be az az 53 éves nő a gyáli nyugdíjasok házába, aki ellopta a perselyben gyűjtögetett pénzüket.
Vágólapra másolva!

A rendőrség azt írja, egy 63 éves nő telefonált segítségértmég május 14-én, hogy aznap dél körül, lakásának udvarára kéredzkedett be egy nő, aki az illemhelyet akarta használni. A gyáli házban élő asszony ellenezte a nő ötletét, ő azonban

nem törődve az elutasítással, bement a házba.

Első útja nem a mosdó felé, hanem egyenesen az egyik szobába vezetett, ahol a szekrény tetejéről pillanatok alatt leemelt egy perselyt, majd elmenekült. Az idős asszony útját állta, próbálta visszaszerezni a pénzt, azonban

a nő hirtelen kivette belőle az összekötegelt pénzt, több alkalommal az asszony kezére ütött, fellökte és kirohant a házból.

Az asszony 77 éves élettársa felfigyelt a hangoskodásra, de ő sem tudta visszatartani a nőt.

A tolvajt három nap alatt megtalálták a rendőrök, a pénz megmaradt részét pedig visszaadták a nyugdíjas párnak. Az 53 éves nő a gyanúsítás ellen panaszt tett, a vallomástételt megtagadta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!