Összeverték és fejbe lőtték az egykori NB I-es játékvezető kutyáját

Láncra vert kutya, módosulnak az állatvédelmi szabályok
Vágólapra másolva!
Összevertek és fejbe lőttek egy kutyát a Fejér megyei Mór külterületén. A kutya sétáltatás közben tűnt el, majd nyolc nappal később rátaláltak, de már csak a tetemére. 
Vágólapra másolva!

Május 18-án este sétáltatta Foltit és testvérét, Csöpit a város szélén a házukhoz közel a másfél éves kislányával Arany Tamás egykori kiváló NB I-es labdarúgóbíró. A sétáltatás közben a kutyákat elengedték, akik egy macska után rohanva el is tűntek.

– mesélte el a történetet a Blikknek Arany Tamás. A kutyákat 9 évvel ezelőtt fogadták örökbe, amikor meghalt a gazdájuk.

– folytatta Arany, akinek kutyája továbbra sem került elő, így Facebookon is megosztotta a kutya eltűnésének a hírét. Néhány téves értesítés után nyolc nappal később rátalált a tetemre a család egyik ismerőse. Akkor még csak az látszott, hogy brutálisan összeverték a fejét, később azonban bebizonyosodott az is, hogy közvetlen közelről fejbe lőtték.

Arany elmondta, hogy nagyon megviselték és érzékenyen érintették a történtek, feljelentést is tett az ügyben, és sejtése is van, hogy ki követhette el a brutális a kivégzést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!