Vége a történelemérettséginek
![érettségi, történelem érettségi , történelem, 2021.05.05. szerda, gimnázium, maszk, koronavírus, tanuló, diák, vizsga Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium](https://cdn.origo.hu/2023/12/kGv3nqBW2HlUJKvaPG00umeclxtEj8YcVsBshj5B89M/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MmM3OWNiNWIzYzRhMmNiNjE4ZGZlMjU4MmY3MWM1.webp)
A történelem középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tartott.
A vizsgázóknak egy központi feladatsort kellett megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból állt. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták be az egyes feladatok megoldására.
Az írásbeli feladatsor körülbelül 60 százaléka a magyar, 40 százaléka pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódott.
Az összes feladat mintegy fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozott.
A feladatlap megoldásához segédeszközként a vizsgázók a középiskolai történelmi atlaszt (az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlaszt) használhatták.
A történelem emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tartott, és két feladatsorból állt.
(I.: egyszerű, rövid választ igénylő feladatok, II.: szöveges - kifejtendő - feladatok). A vizsgázók először az I. feladatlapot oldották meg. A dolgozatokat 100 perc elteltével a felügyelő tanár összegyűjtötte. Ezután osztották ki a II. feladatlapot.
Az írásbeli feladatsor körülbelül 60 százaléka a magyar, 40 százaléka pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódott. Az összes feladat mintegy fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozott.
A II. feladatlap megoldásához megengedett segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz (az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz).
A közép- és emelt szintű írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor is használható helyesírási szótár.
Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik.
Csütörtökön angolból vizsgáznak a diákok.