Végre

Több mint egy éve vártunk erre a pillanatra: a Csiky Gergely Színház hűséges közönsége, színművészek, rendezők, tervezők, művészeti munkatársak, tárvezetők, a menedzsment tagjai, minden kollégánk. Újra megnyithatjuk, hát, nézőink előtt a kaposvári teátrum kapuit. Végre!

Hogyan is kezdődött?... Tavaly márciusban még csupán kellemetlen, lidérces álomnak tűnt az egész ország számára, és ízlelgettük a furcsa kifejezést: „koronavírus". Pillanatig tartott az ismeretlen járvány előtti megtorpanás, hiszen gyorsan ráébredtünk, hogy nincs sok időnk, rögtön cselekednünk kell, mielőtt lesöpör bennünket a lábunkról. Az elmúlt néhány év, a rekonstrukció időszaka a kaposvári társulat számára az „ideiglenességről" szólt, s éppen csak elhittük, hogy olyan sok közös akarat, hit és munka után végre stabil, biztonságos, kiszámítható és végleges otthonra leltünk, amikor az újranyitást követően néhány hónappal ismét újra kellett fogalmaznunk önmagunkat. 2020. március 11-én a Kormány intézkedéseivel országos veszélyhelyzet lépett életbe, s mi hirtelen elszakadtunk nézőinktől, az online tér keretei közé kényszerültünk.

A menedzsment első „járványügyi" megbeszélésén éppen az előbb említettek fogalmazódtak meg bennünk: nem hagyhatjuk, hogy a stabilitás, a biztonság és a kiszámíthatóság eltűnjön az értéktárunkból, amelyet a Csiky működésével kapcsolatban választottunk. Első és talán legfontosabb tapasztalatunk az volt, hogy igazán láthatóvá vált nézőink ragaszkodása és kitartása a társulat mellett: folyamatosan jelezték felénk, hogy mellettünk állnak, támogatnak bennünket, és várják, hogy újra lássuk egymást, éppen ezért szinte alig váltották vissza bérleteiket, megvásárolt színházjegyeiket. A személyes és egyben közösségi gesztus arra sarkallt minket, hogy megháláljuk a közönség bizalmát.

Az első és legfontosabb válaszunkként, társulati ülésünkön megnyugtattuk a kollégákat a mindenki számára szokatlan helyzettel kapcsolatban, és őszintén beszéltünk a fölmerülő kérdésekről. Lehetőséget adtunk művészeinknek, hogy online tartalmakat készítsenek, aminek szárnyaló fantáziájuk sem szabott határt. Így tehát nem a vírus őrölt fel bennünket: mi fordítottuk saját javunkra a pandémiás időszakot. Visszatekintve az elmúlt egy évre, lenyűgöző, hogy művészeink milyen kreativitással fordultak saját készítésű videóik felé. Természetfilmet forgattak, mesegyűjteményt szerkesztettek, felolvasó és versmondó sorozatokat készítettek, óvodásokkal tornáztak, rendhagyó irodalomórákat tartottak, és az otthon készült, személyes hangulatú és nagy sikerű videók után sorban érkeztek a profi sorozatok is: felolvasó színház, adventi kalendárium, és az óév napján a Duna Televízión is látott frenetikus szilveszteri gálánk.

Az elmúlt egy évben misszióként tekintettünk arra, hogy kapcsolatban maradjunk közönségünkkel, sőt: amennyiben lehetőségünk adódik rá, segítsük őket megváltozott mindennapjaik minél tartalmasabb és értékesebb eltöltésében. Természetesen Csiky! címmel környezettudatos videósorozatot indítottunk, szépkorú nézőinket segélyszolgálattal támogattuk nehezebb pillanataikban, és ne feledkezzünk meg az Erkélyből páholy – Házhoz megy a Csiky! elnevezésű programjainkról sem, amellyel számtalan alkalommal bejártuk az egész várost és környező településeinket. Mi mobil színpadunkról, nézőink ablakaikból, erkélyeikről örültek, hogy – ha kissé távolabbról is, de – ismét találkozhattunk. A művészeti munka, mint a fentiekből is látható, nem állt meg, sőt, új ismeretekkel gazdagodtunk mindahányan. Nem történt ez másképpen munkatársaink körében sem: varrodánk azonnal elkezdte a szájmaszkok gyártását, és promóciós anyagainkat újrahasznosítva mások mellett csikys táskák és kulcstartók is készültek. Jelmeztárunk segítségével, az országban egyedülálló módon felöltöztettük nézőterünket a hazai és a világirodalom, valamint a magyar és az egyetemes színházművészet ikonikus alakjaival, s amikor már legalább részlegesen fogadhattuk nézőinket, megadhattuk számukra a valóban különleges élményt, hogy Bajor Gizi, Jávor Pál, vagy akár Csehov társaságában élvezhették előadásainkat. Nem csupán önmagától értetődő szándékként gondoltunk a fentiekre. Úgy éreztük: kötelességünk viszonozni közönségünknek a felénk táplált bizalmat. Akkor is így láttuk, amikor több mint hetven színház, szervezet és intézmény csatlakozott márciusi KÖSZÖNJÜK NEKTEK – VELETEK VAGYUNK! című kezdeményezésünkhöz. Orvosaink, ápolóink, egészségügyi dolgozóink, katonáink, rendőreink akkor már egy éve harcoltak a frontvonalban, értünk. Úgy alakult, hogy március 27-én, a színházi világnapon még mindig érvényben voltak a szükségszerű korlátozások, így esélyünk sem volt arra, hogy nagytermünkben együtt lehessünk nézőinkkel. Este 7 óra tájban minden színházban különös izgalom, fölfokozott és megtermékenyítő energiák kerítenek hatalmába művészt és nézőt egyaránt. Akkor este, hasonlóképpen az elmúlt hónapok előadáskezdési időpontjaihoz, üres és sötét volt a színpad és a nézőtér. Mégis társulatunk tagjai, közönségünk, és még számtalan színház művészei és nézői az egész országban azokért tapsoltak, akiknek a leginkább adózunk hálánkkal, köszönetünkkel: biztatásunkat, figyelmünket és elismerésünket a frontvonalban dolgozóknak szántuk.

S, hogy mi is lehet az elmúlt hónapok tanulsága?... Annyi bizonyosan, hogy egymásra vigyázva bármin túl tudunk lépni, és a személyes, valamint a közösségi felelősségvállalás értékei újra és újra elnyerik érvényességüket.

Óvatosan készülünk a nyitásra. Májusban hét előadást játszunk, június 1-jén pedig szélesre tárjuk kapuinkat. Mert jöhet akármilyen járvány, a Csikynek erős és összetartó társulata van, és tagjai számára nincs lehetetlen, megoldhatatlan helyzet. Néhány nap múlva megtelik a nézőtér, fölmegy a függöny, és színészeink ismét nézőink szemébe nézhetnek. Végre.