A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Egy budapesti bank felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi – videó

Vágólapra másolva!
Egy budapesti férfi azért ment be kétszer is az egyik bankba, hogy pénzt vegyen fel a bankszámlájáról, azonban több pénzt akart, mint ami az egyenlegén volt. Emiatt azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a bankot.
Vágólapra másolva!

A férfi augusztus 31-én, reggel 8 óra után ment bement az egyik erzsébetvárosi bankba, mert pénzt akart felvenni a számlájáról. Mivel az egyenlegén nem volt annyi pénz, mint amennyit szeretett volna, az ügyintéző sem tudott segíteni neki.

A férfi erre azzal kezdett fenyegetőzni, hogy felrobbantja a bankot az ott lévőkkel együtt, majd elment onnan.

A férfi délután, 15 óra után megint visszament a bankba, ahol ismét több pénzt akart felvenni, mint amije volt.

Mivel ez megint nem sikerült neki, újra robbantással kezdett fenyegetőzni.

A 28 éves férfit végül a bank biztonsági őre feltartóztatta, amíg a rendőrök odaértek.

K. Gergelyt a rendőrök közveszéllyel fenyegetés miatt kihallgatták majd őrizetbe vették. A férfinál nem volt semmilyen fegyver vagy robbantásra alkalmas eszköz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!