Kis híján halálra verte a barátnőjét egy Pest megyei férfi
![ököl](https://cdn.origo.hu/2023/12/ePKGFDeKzgcsqRtNAJVVGrhtfS2MWhvWbCP9Q2re2oE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q4NDlhY2Y2MjBjMzQ3YzY5MTNjZGM4NmJmYzM4ZGU5.webp)
2019 májusában a nő egy buszmegállóban várakozott, ahol összeveszett egy másik nővel. Egy férfi egy barátjával ugyanabban buszmegállóban állt. Megvéde és hazakísérte a nőt másodmagával. Ezután néhány javítási munkát is elvégeztek nála, majd felajánlották neki, hogy máskor is szívesen segítenek a lakókocsija körül rendet tartani.Később a nő és a férfi
rendszeresen találkozgatni kezdtek, és együtt iszogattak.
2019 nyarán megromlott a viszonyuk.
Rendszeressé váltak köztük a viták, a férfi pedig gyakran meg is verte a nőt.
2019. június 6-án szokás szerint összevesztek egymással. Másnap a férfi az egyik barátjával iszogatott, majd a nővel együtt kimentek egy játszótérre, ahol a férfi találkozott a gyerekével és a volt élettársával. Közben egyszer
magához húzta és erőszakkal megcsókolta a barátnőjét azért, hogy féltékennyé tegye a volt élettársát.
Ennek ellenére, amikor hazatértek, a férfi a nőt okolta, hogy nem sikerült kibékülnie a volt élettársával annak viselkedése miatt,
ezért többször is megütötte. 2019. június 8-án a nő még mindig rosszul érezte magát a támadás miatt, felkelni sem tudott.
Bár a férfi mellette maradt, orvost nem hívott hozzá, sőt, egy nappal később elutazott, és magára hagyta.
A nőre a férfi nagynénje talált rá. Akkor már nagyon rosszul volt, úgyhogy hívta a mentőket.
Az orvosok megállapították, hogy a nő súlyosan megsérült, életveszélyes állapotba került.
A férfival szemben életveszélyes testi sértés miatt emeltek vádat. Ügyét szerda reggel tárgyalják a Budapest Környéki Törvényszéken.