A képviselő elmondta, rettenetesen koszosak az erzsébetvárosi utcák, ami egyre elviselhetetlenebb, miután a takarításnak sehol nem láthatók a jelei. Ugyanakkor a kerület vezetése azt is hangoztatja, hogy folyamatosan növekszik a zöldfelület, ami – tette hozzá a politikus, igaz, ahogy ez korábban is így volt,ám van egy jelentőskülönbség.
Az előző városvezetés alatt parkokat adtak át, így emelkedett a zöldterületek mértéke, míg most a zöld az felfelé növekszik, azaz egyre gazosabbak az utcák, de ugyanez a helyzet a Dob utcai parkban is, ahol már a parlagfű is felütötte a fejét. Ki lehet jelenteni, sem a parkoknak, sem a takarításnak, ahogy Erzsébetvárosnak sincs gazdája.