A férfi egy Barcs melletti faluban élt együtt a húgával, és annak barátjával. Utóbbival egy családi vita után megromlott a viszonya.
Két éve pont hazafelé tartott közel két és fél tonnás teherautójával, amikor
észrevette az úttest szélén álló és családtagjaival beszélgető haragosát. Egészen pontosan annak testvérét,
ugyanis a két férfi nagyon hasonlít egymásra.
A férfi azonnal
gyorsított, és több mint ötvennel elgázolta sógorának öccsét.
A gázolás erejét jól mutatja, hogy az elütött férfi 13 métert repülve az út melletti árokba zuhant.
Csak a szerencsének köszönhetően élte túl, de így is 12 hét alatt épült föl, több törése volt.
A gázolót végrehajtandó börtönre ítélhetik.