A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Szétverték egy férfi arcát és egy gyereket is megütöttek a Vizafogó sétányon

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
Két fiatal mobiltelefonok és pénz megszerzése érdekében rabolt a XIII. kerületben még 2019-ben. Egy férfit nagyon megvertek és egy kisfiúra is rátámadtak, akinek sikerült elmenekülni. 
Vágólapra másolva!

Egy 27 és 23 éves férfi 2019. július 20-án a XIII. kerület, Vizafogó sétányon sétált. Mivel pszichoaktív anyagot fogyasztottak, bódult állapotban voltak. Megbeszélték, hogy kirabolnak valakit, hogy pénzhez jussanak. Körbenéztek. Megláttak egy férfit, aki egy étterem épülete mellett dohányzott. Odaléptek hozzá. Az egyikük cigarettát kért tőle, miközben két oldalról közrefogták. A férfi adott nekik egy szál cigarettát, és már éppen indulni akart, amikor az idősebb férfi rátámadt.

Ököllel, legalább háromszor, nagyon erősen megütötte, amitől a férfi a földre zuhant. A támadó belerúgott a fejébe. Az áldozat elvesztette az eszméletét.

Amikor látta, hogy már nincs magánál, a 27 éves fiatal kivette áldozata zsebéből a mobilját és ezer forintot, majd társával együtt magára hagyták. Az áldozat egy kis idő múlva magához tért. Az egyik szomszédja éppen arra járt, tőle kért segítséget. Mentőt hívott hozzá. A férfi súlyosan megsérült.

Eltört a szemürege, mindkét arcüreg csontja, az orrcsontja és a homlokcsontja is. A arckoponyát alkotó csontok többszörös elmozdulásos törése miatt életveszélyes állapotba is kerülhetett volna.

Eközben a két fiatal a közeli lakótelep házai között sétálgatott. Észrevettek egy kisfiút, aki egy szabadtéri edző parkban az egyik fitneszgépen ült és a telefonját nyomkodta. A 27 éves férfi megszólította. Úgy tett, mintha az adott fitneszgép érdekelné, ezért a gyerek átült egy másik edzőgéphez. A 23 éves férfi is leült az egyik edzőgépre, majd megkérdezte a pontos időt a gyerektől. A 27 éves társa odalépett a fiúhoz, hirtelen ráfogott a kezében lévő mobilra és megpróbálta elvenni tőle.

A gyerek nem hagyta, ezért a férfi ököllel megütötte a halántékán.

De még mindig nem engedte el a telefont a gyerek, sőt, sikerült felállnia, és elfutnia a parkból. A támadó néhány méteren keresztül még üldözte, de végül nem érte utol.

A kisfiú könnyebben sérült meg, "arczúzódást szenvedett".

A Fővárosi Főügyészség a két férfit

rablással, illetve a második esetben rablási kísérlettel, a 27 éves támadót pedig életveszélyt okozó testi sértés kísérletével

is vádolja. Mivel az idősebb támadó többszörös visszaeső, vele szemben fegyházbüntetést indítványoz a főügyészség, társával szemben pedig végrehajtandó börtönbüntetés az indítvány.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!