Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva az oltással
![MENCZER Tamás](https://cdn.origo.hu/2023/12/40QhMbxHlHbLh-wHv4DAf2NuH2pHWFlLv87hkSzKsP0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDBjZWNiMGIxMTQ0NDVhOTU0Mjg2Nzk0ZWRkZWIz.webp)
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára videójában kifejtette: Brüsszel csak tavaly novemberben kötött szerződést a Pfizer nevű gyártóval, miközben Amerika és Anglia már júliusban megkötötte a szerződését, ráadásul sokkal nagyobb mennyiségre. Van olyan ország is, amely többet fizetett a vakcináért, de meg is kapja azt; ebben is "hibázott Brüsszel, hiszen emberélet nem múlhat pénzen" - hangsúlyozta az államtitkár.
Azt mondta: az látszik, hogy Brüsszel késve kötött megállapodást, és rossz megállapodást kötött, "ezért nem tudunk most több vakcinát kapni".
A magyar kormány folytatja az együttműködést Kínával és Oroszországgal is - mondta Menczer Tamás, kiemelve: minden megtesznek azért, hogy akár Keleten, akár Nyugaton van hatásos vakcina, a magyar szakemberek döntései alapján a lehető leggyorsabban és legnagyobb mennyiségben Magyarországra hozzák.
Minden élet számít
- zárta videóját az államtitkár.