A nő elvált a férjétől, de a közös gyerekükkel kapcsolatban még nem döntött a bíróság a szülői felügyeleti jogot illetően. A férfinak vállalkozása volt, és az üzlethelyiségben, még a házasságuk alatt egy kamerarendszert épített ki,
aminek a programját a közös laptopjukra telepítették, így távolról is figyelni tudták a történéseket.
A válásuk után a nő magával vitte a laptopot, amin telepítve maradt a program, elmentve a felhasználónévvel és a jelszóval. A nő összeköltözött az új barátjával, új otthonukban is kamerarendszert építettek ki.
Ekkor vették észre, hogy a program már telepítve van a laptopon. Ezek után meg tudták figyelni, fel tudták venni, hogy mi történik a férfi üzletében.
Eldöntötték, hogy meg fogják figyelni a férfit, és a felvételeket majd felhasználják a bíróságon, így előnyt szereznek.
2019 novemberében többször megfigyelték a férfit, egyes felvételeket pedig elmentettek, amiket elküldték a család jogi képviselőjének.
A férfi egy hónappal később megtudta, hogy figyelik, ezért megváltoztatta a jelszót. Ekkor már a nő és a barátja nem tudták, hogy mit csinál.
Az ügyészség tiltott adatszerzés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a nő és a barátja ellen.