Országosan a megkérdezettek harminc százaléka van a szigorítás mellett

Koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, Budapest, 2020, szeptember, ősz, tömeg, sok ember, idős, nyugdíjas, tanuló, diák, utazás, tömegközlekedés, metró
Vágólapra másolva!
Hosszú hónapok után először múlt héten emelkedett, 30 százalékra, azoknak az aránya, akik a koronavírus ellen szigorúbb intézkedéseket várnak el – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Éppen hogy véget ért a Nézőpont Intézet kutatása, amikor a kormány már be is jelentette a negyedik hullámot fékező lépéseit, tehát időben léptek.
Vágólapra másolva!

A Nézőpont Intézet a koronavírus-járvány kitörése óta vizsgálja, hogy a magyar felnőtt társadalom elegendőnek tartja-e a kormányzati intézkedések szigorúságát. A harmadik hullám lecsengése után, a teljes nyár és a koraősz alatt tízből hatan (61-59 százalék) éppen megfelelőnek találták a szabályok szigorúságát. A magas átoltottság miatt ez lényegében az élet normalizálásával való széles társadalmi egyetértését jelentette, amely alacsony megbetegedési aránnyal járó kellemes nyaralást hozott sokaknak.

Az idősoros kutatásban múlt héten változott először hibahatáron túlmutató mértékben a helyzet. A szigorúság aktuális mértékével egyetértők aránya ugyan nem csökkent a hibahatárt meghaladó mértékben (58 százalék),

a több kikényszerített fegyelmet akarók aránya viszont 25-ről 30 százalékra nőtt, az aktuális intézkedéseket pedig túl szigorúnak tartók aránya 8 százalékra csökkent.

Tízből tehát hárman követelték múlt héten a koronavírus elleni intézkedések szigorítását, amelyet a kormány – éppen a Nézőpont Intézet adatfelvételének csütörtök délelőtti lezárulta után – be is jelentett.

Ezzel a jól időzített bejelentéssel alighanem a társadalmi hangulat szigorításpárti fordulatát előzte meg a kabinet.

Forrás: Nézőpont Intézet

Az október utolsó hetében készült kutatás azt is megmutatta, hogy

az intézkedések szigorítását elsősorban a kormánykritikusok kívánták.

Közülük tízből hatan (61 százalék) szigorításpártiak voltak, és csak ketten (19 százalék) mondták azt, hogy az aktuális szabályok megfelelőek. Ezzel szemben a kormánypárti része a társadalomnak háromnegyedrészt (76 százalék) elégedett volt az intézkedések szigorával, vélhetően elsősorban az oltásokra helyezett hangsúllyal, s csak hatoda (17 százalék) kívánta a nagyobb fegyelem elrendelését.

A kormány tehát a vele szimpatizálók és kritikusok igényeit is kielégítette lépéseivel.

Az átoltottság növelése és a maszkhasználat szigorítása egyszerre lesz érvényes.

A Nézőpont Intézet itt elérhető közvélemény-kutatása azt mutatja meg, hogy a kormány jól időzített a szigorítások bejelentésekor.