Gyurcsány Ferenc korábban azzal hitegette az embereket, hogy „nem kell félni, nem fog fájni”

Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter, montázs
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc azzal hitegetett, hogy „nem kell félni, nem fog fájni - írja közösségi oldalán a Fidesz. A párt szerint elég volt a Gyurcsány-féle baloldalból.
Vágólapra másolva!

A Fidesz a Facebookon közzétett bejegyzésében azt írja, hogy

Hozzátették:

Most ugyanezt a cinizmust halljuk a baloldaltól: Márki-Zay Péter egyenesen ellenzi és böszmeségnek tartja a tizenharmadik havi nyugdíj visszaadását, és gúnyosan még azt is üzeni a magyar embereknek, hogy fűtsenek kevesebbet, és használjanak kevesebb áramot és vizet.

Kiemelték:

Mint arról korábban az Origo írt, Márki-Zay Péter nem nyugszik, tovább támadja a benzinár- és a rezsicsökkentést.

Gyurcsány jelöltje megismételte a korábbi alaptalan vádjait a sikeres kormányzati intézkedésekkel szemben, de most azt is mondta, hogy akinek nagy autója van, az vegyen kisebbet, ha emelkedik a benzinár.

Márki-Zay kijelentése erősen hasonlít Karácsony Gergelyére, aki azt mondta a hatalmas dugók kapcsán, hogy akinek ez nem tetszik, az menjen gyalog.

A hódmezővásárhelyi polgármester többször támadta a rezsicsökkentést, a benzinár-stopot és a kormány szociális intézkedéseit - ezekkel szemben a multinacionális energiacégek mellé állt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!