Kovács Zoltán: Magyarország migrációval kapcsolatos álláspontja változatlan

migráció
Vágólapra másolva!
Amellett, hogy Magyarország az Európai Unió Bíróságának a Stop Soros-törvénycsomag kapcsán hozott ítéletét – ahogy tette ezt a korábbi ítéletek esetében is – tiszteletben tartja, fenntartjuk a jogot ugyanakkor arra, hogy Magyarország fellépjen a külföldről finanszírozott NGO-k, köztük a Soros György által finanszírozott szervezetek politikai befolyásszerzésre, beavatkozásra irányuló, vagy éppen a migráció előmozdítása kapcsán folytatott tevékenységével szemben - véli Kovács Zoltán államtitkár.
Vágólapra másolva!

A Facebookon közzétett bejegyzésében azt írja, hogy Magyarország álláspontja a migráció kapcsán továbbra is változatlan:

a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a problémát idehozni. Azaz az Európába irányuló migrációt meg kell állítani és Európa jövőjét a családokra kell alapozni

- véli Kovács Zoltán. Magyarország és a magyar Stop Soros-törvény továbbra is a bevándorláspárti tervek útjában áll.

Brüsszel továbbra is azt akarja elérni, hogy Magyarország adjon szabad utat a migránsoknak és a migrációt menedzselő Soros-szervezeteknek.

A brüsszeli bizottság kezdeményezésére

A törvényt a kormány kezdeményezésére három éve fogadta el az Országgyűlés és annak célját a magyar emberek is többször támogatták, amikor a nemzeti konzultációk során kifejezték, hogy azt várják a kormánytól, hogy védje meg Magyarországot a migrációtól.

Amíg nemzeti kormány van Magyarországon, érvényesíteni fogja a magyar emberek akaratát és megakadályozza, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!