A bíróság ezen a héten felmentette és szabadon engedte C. Tamást. A bilincs lekerült a csukójáról, azóta pedig már haza is térhetett zagyvarékasi otthonába.
A Blikk megtalálta a gyilkossággal vádolt férfit, de nem akart nyilatkozni. Ügyvédje úgy fogalmazott: pontosan az volt a reakciója, ami 40 hónap börtönben töltött idő után a szabaduláskor várható.
– Meg volt rendülve attól, hogy a bíróság végre kimondta azt, amit ő az első pillanattól kezdve állított – magyarázta dr. Molnár Iván. A 32 éves férfi még nem nyugodhat meg teljesen, másodfokon még akár hosszú börtönévekre is ítélhetik.
A Blikk információi szerint egy egészen elképesztő fordulat is bonyolítja a helyzetet. A szolnoki bíróság bűnjelraktárában egy tavaly nyáron történt tűzesetben megsemmisült egy ott őrzött, az ügyben fontos bizonyíték. Ez egy utcai kamerafelvétel, amelyen több olyan személy is látható, akiknek a szerepét nem vizsgálták a nyomozás során. Köztük lehet a gyilkos is?