A vádirat szerint a férfi először augusztus 18-án hívta a 112-öt és közölte:
10 perce van, hogy elmondja a felettesének, bomba van a bevásárlóközpontban
Azt is állította, hogy a bomba éles és egy órát ad a megtalálásra, majd közölte a pontos címet.
Egy bő fél óra múlva a férfi ismét felhívta a segélyhívót és közölte, hogy a kimenekítéstől számított 3 és fél órát ad a bomba megtalálására, majd arra is hivatkozott, hogy lesz még pár ilyen.
Újabb fél óra elteltével ismét telefonált és kifogásolta, hogy
nagyon lassúak a rendőrök, látja őket és vessenek be drónt is a keresésben, és, hogy egyébként pisztolya is van.
A fenyegetés után a bevásárló központot több száz embernek el kellett hagynia. Az épületben bombát nem találtak.
A férfi ellen most vádat emeltek.