Közlése szerint Orbán Viktor kifejezte elismerését Hszi Csin-ping elnöknek, amiért a rendkívüli körülmények ellenére összehívta az értekezletet.
A magyar kormányfő emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt tört ki a világméretű járvány.
Ez a válság mindent megváltoztatott: kiszakított bennünket a komfortzónánkból, elindította a világgazdaság és a globális politika egy teljesen új időszakát, és kettős kihívás elé állította az államokat: egyszerre kell megvédenünk polgáraink életét és munkahelyét
- mondta Orbán Viktor.
Bár eltelt egy egész év, jelenleg pontosan ott tartunk, ahol tavaly tavasszal: az egész világ olyan terméket szeretne vásárolni, amelynek kínálata messze elmarad a keresletétől. Ami egy évvel ezelőtt maszk és lélegeztetőgép volt, az most az oltás
- fogalmazott Orbán Viktor, majd azt mondta,
hogy a válság megoldása nem más, mint az oltás.
A magyar kormányfő arról is beszélt: mivel polgáraink élete és gazdaságunk fellendülése a tét, ezért konstruktívabb kelet-nyugati együttműködésre van szükségünk, mint valaha, a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján.
A beruházások kölcsönös védelméről szóló Kína-EU megállapodás tárgyalásainak lezárása jó lépés volt ebben az irányban
- tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország hálás a Kínai Népköztársaságnak, és személyesen Hszi elnöknek minden segítségért ebben a kihívásokkal teli időszakban.
Tavaly sikerült létrehozni egy légihidat, amelyen keresztül több tízmillió orvostechnikai eszközt szállítottak Magyarországra Kínából.
A kínai vállalatok pedig éltek a magyar gazdasági akcióterv által biztosított beruházási lehetőségekkel, és jelentős projekteket hoztak Magyarországra, amelyek Kínát az első számú befektetővé tették 2020-ban.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy mi,
magyarok támogatjuk a szabad és tisztességes globális kereskedelmet, amelynek ma nagyobb jelentősége van, mint valaha.
Minél kevesebb akadály gátolja a gazdasági és kereskedelmi együttműködést, annál gyorsabban talpra állhat a gazdaságunk - mondta.
A kormányfő gratulált a világtörténelem legnagyobb szabad kereskedelmi övezetének, az úgynevezett Regionális Átfogó Gazdasági Partnerségnek (RCEP) a létrehozásához, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan megkezdődnek az RCEP és az Európai Unió közötti tárgyalások a jövőbeni együttműködésről. A 17+1 formátum jó motorként szolgálhat e cél eléréséhez - tette hozzá.
Orbán Viktor a csúcstalálkozón kifejezte tiszteletét a kínai tudományos közösségnek a Covid elleni vakcina kifejlesztése kapcsán.
Megköszönte, hogy magyar szakértők meglátogathatták a gyártási helyszíneket, és konzultálhattak a kínai szakemberekkel.
Nagyon megnyugtató jelentéseket kaptam küldöttségünktől, amelyek tapasztalatai alapján nemzeti szabályozó hatóságunk kiadta a sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyt. Nagyra értékeljük a kínai hatóságok konstruktív hozzáállását, amelynek köszönhetően aláírhattuk az oltóanyag megvásárlására vonatkozó szerződést
- fogalmazott a kormányfő, aki arra számít, hogy az első szállítmány már a jövő héten megérkezik.
Orbán Viktor végezetül beszámolt arról, hogy a járvány nem akadályozta meg Magyarországot abban, hogy eleget tegyen kötelezettségvállalásainak a 17+1 keretrendszerben; a Belgrád és Budapest közötti modernizált vasútvonal tervezése folyamatban van, hasonlóan a budapesti Fudan Nemzetközi Egyetem előkészítéséhez.