A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Meghalt 213 beteg, 1174 ember van lélegeztetőgépen, és ezenkívül még több mint 9 ezren vannak kórházban. Éppen ezért nem lehet most lazítani - tette hozzá.
A kormányfő szerint
a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházakban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.
A miniszterelnök elmondta, hogy ehhez a rezidenseket már javarészt beoltották és elvezényelték is a szükséges helyekre, most pedig a végzős medikushallgatók következnek, akik készen állnak arra, hogy részt vegyenek a munkában.
„Jó esély van arra, hogy az iskolákat hamarosan újra lehet nyitni, és arra is jó esély van, hogy szabad nyarunk legyen" – mondta a kormányfő.
A szolgáltatások vannak a legrosszabb helyzetben: a boltok, amelyek be kellett, hogy zárjanak; a szépségápolási szolgáltatások, a fodrászatok.
Számukra is igyekszik a kormány bértámogatásokat nyújtani – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta: úgy látják, hogy az oltások számának növelése jelenti a megoldást a vírus terjedésének megakadályozására.
Minden héten négyszer, ötször több embert oltanak be, mint ahányan megbetegszenek
– hangsúlyozta.
Mivel március 18-án lezárult az online konzultáció, Orbán Viktor felkérte az Operatív Törzs tagjait, hogy készítsék el a nyitás lépéseit, a válaszokat figyelembe véve. „Már a nyitási tervvel készülünk" – fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök azt mondta, egyelőre nem tud pontos dátumot mondani, hogy mikortól következhet be a nyitás első lépése, ez a beoltottak számától fog függeni. A tervek szerint a jövő héten fognak döntést hozni arról, hogy milyen szabályok vonatkoznak majd a húsvéti időszakra.
Húsvétkor más szabályok kell, hogy érvénybe lépjenek, hiszen ilyenkor az emberek útra kelnek, meglátogatják a rokonaikat, meglocsolják a lányokat, asszonyokat. Ezért át kell gondolni, hogy erre most biztonságosan van-e lehetőség
– fogalmazott Orbán Viktor.
Ezen a héten Magyarország eléri az egymillió-hatszázezer beoltottat, de Magyarországon körülbelül már több mint félmillióan átestek a fertőzésen, ezért közel kétmillió ember már védett. Ők valószínűleg hamarosan engedményeket kapnak – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor a baloldali ellenzék hozzáállásáról szólva elmondta: az ellenzék leginkább úgy tudna hozzájárulni a védekezéshez, ha felhagyna az oltásellenes kampánnyal.
Jobban tenné a baloldal, ha hallgatna, de mivel Magyarországon demokrácia van, elvileg mindenki azt mondhat, amit akar, mondta a kormányfő. Ismét felhívta a baloldali politikusok figyelmét, hogy immár bizonyított tény, hogy minél több a beoltott, annál kevesebb lesz a fertőzött.
Orbán Viktor arról is beszélt, ha nyilvánosságra hozhatnák a szerződéseket, akkor kiderülne, hogy mi a beszerzés rendje. Mindezt persze ma már bánjuk, hogy így tettünk, és beleverném a fejemet a falba - tette hozzá.
A migráció után ez a második nagy csalódásunk az európai politikában.
Az Unió nem tudott megbirkózni ezzel a feladattal. Mindez jól mutatja, hogy a nemzetállamok felett nem járt el az idő.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a következő időszakban több mint félmillióval kevesebb AstraZeneca-vakcina érkezik.
Ha ez így van, akkor 500 ezerrel több keleti vakcinát kell szerezni a következő időszakban. Minderről most is tárgyalunk
- tette hozzá. Jó esélyünk van arra, hogy a kiesett AstraZeneca-vakcinát tudjuk pótolni - mondta a kormányfő.
Brüsszelből nem útlevél-szabályozási koncepciót várunk. Ennyi boldogtalan embert nem láttunk Európában, mi, magyarok is rossz lelkiállapotban vagyunk - mondta a kormányfő. Lelkileg megviselt állapotban vagyunk, lelkileg is újra kell indítani az országot - tette hozzá. Újra kell egyesíteni az országot, és ez meghaladja a politikusok feladatát - mondta a kormányfő. Itt mindenkire szükség lesz.
Az utóbbi lenne egyébként Brüsszel feladata is.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy a vírus kapcsán soha nem látott ellentmondó hírek vannak, még a migráció esetében sem volt ilyen. Mindenki próbáljon a kormányra hallgatni, mert mindig elmondják, hogy mi az, ami biztos, és mi az, ami nem biztos - tette hozzá. Nem oltópontból van kevés, hanem vakcinából - mondta a kormányfő. Ma háziorvosoknál oltanak alapvetően, és aki úgy érzi, hogy nem megfelelő az oltópont, akkor ott alkalmas helyet keresnek - tette hozzá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy jó volt, szép volt, de elég volt az Európai Néppártból.
A migrációs válság idején roppant meg először a kapcsolat, de korábban sem kapott a kormány egyértelmű támogatást a rezsicsökkentéshez és a bankok megadóztatására az EPP-től. Most beesett a világjárvány, és ahelyett, hogy segítenék a védekezést, folytatták a nyüstölést.
Ilyenkor a legjobb, ha az ember veszi a kalapját. Kapcsolatban vagyok lengyel és olasz vezetőkkel, és az európai jobboldal újraszervezésén dolgozunk.