A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük - jelentette ki Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában. Hozzátette, hogy ma Magyarország a járvány szempontjából biztonságosabb és védettebb, mint bármely más európai uniós ország.
Az első koronavírus elleni védőoltást tavaly december 26-án adták be Magyarországon, akkor az oltás az egészségügyi dolgozókkal, valamint az idősotthonok és szociális otthonok lakóival kezdődött. Február első hetében már elkezdődött a regisztrált idősek oltása a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál, majd február 11-től már a 60 év alatti krónikus betegek vakcinálása is elindult. Kiemelt csoportokat is előrevettek az oltási rendben a járvány elleni védekezés érdekében, így beoltották a védekezésben részt vevő rendőröket, rendvédelmi dolgozókat és katonákat, a kritikus infrastruktúrában dolgozókat, és soron kívül kezdődött meg az óvodai, iskolai, bölcsődei dolgozók, és a várandósok oltása is.
Április 24-től pedig minden regisztrált online foglalhat magának időpontot az oltásra, több vakcina közül is lehet választani, és már a 16-18 évesek, a Magyarországon élő külföldiek és a TAJ-számmal nem rendelkező, külföldön élő és külhoni magyarok is tudnak regisztrálni az oltásra.
Mindez annak köszönhető, hogy Magyarország nemcsak a közös uniós vakcinabeszerzésre támaszkodott, hanem keleti vakcinákat is beszerzett, és már tavaly tárgyalásokat kezdett a kínai és az orosz oltóanyagok beszerzéséről. Azt már januárban látni lehetett, hogy
a központosított brüsszeli vakcinabeszerzés kudarcot vallott.
Erről akkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszélt.
A központosított brüsszeli vakcinabeszerzés kudarcot vallott, jóval kevesebb oltóanyag érkezik, mint amiben korábban megállapodtak a felek
- fogalmazott a miniszter.
Orbán Viktor március közepén, amikor tombolt a járvány harmadik hulláma, úgy fogalmazott, hogy „Brüsszel elszúrta a vakcinabeszerzéseket, és ha Magyarország nem rendelt volna keletről is oltást, akkor most nagyon nagy bajban lennénk".
Magyarország mára eljutott odáig, hogy a következő közös uniós vakcinabeszerzésben nem vesz részt. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott,
Mi előre gondolkodtunk."
Elmondta, az eddig már beadott oltásokon felül vagy raktáron, vagy megrendelés alatt van Pfizerből 7 millió 300 ezer adag, Modernából 1 millió 200 ezer adag, Janssenből, ahol egy oltás is elegendő, van 4 millió, és van még 4 millió 700 ezer adag AstraZeneca is, a kínai és orosz oltóanyagok mellett.
Tehát elegendő vakcinánk van, amivel a 2021-es és a 2022-es évben, ha kell, be tudjuk oltani a magyarokat - emelte ki a miniszterelnök.
A járvány első hulláma után a kormány nemzeti konzultációban kérte ki az emberek véleményét az újraindítással kapcsolatban. A válaszadók 88 százaléka úgy vélekedett, hogy a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani.
A kormány ezért az újraindítás lépéseit a beoltottak számához kötötte.
A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozata a 2,5 milliomodik beoltottnál 2021. április 7-én lépett életbe. Kinyithattak a március 8. óta zárva tartó üzletek, és újraindulhattak a szolgáltatások. Miután a beoltottak száma elérte a 3,5 milliót, április 24-től életbe lépett az újraindítás második fokozata, kinyithattak a vendéglátóhelységek teraszai, kerthelységei.
A fokozatos újraindítás következő lépései 4 millió beoltottnál, május 1-jén léptek hatályba. Az esti kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, és jelenleg az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni. A 2020. novemberében bezárt szabadidős létesítményeket újra lehet látogatni védettségi igazolvánnyal. Ezek közé tartoznak például az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik, a könyvtárak, az edzőtermek és az uszodák is. Továbbá kinyithattak a szállodák és az éttermek belső helyiségei.
Az óvodák és általános iskolák alsó tagozatai április 19-én nyithattak újra, május 10-én pedig újraindult a jelenléti oktatás az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban.
Az újraindítás következő fokozata 5 millió beoltott után lép életbe, ezt Orbán Viktor jelentette be péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Szombat reggelre a beoltottak száma Magyarországon elérte a 4 969 321 főt, 2 967 350 fő már a második oltását is megkapta. Mindez azt jelenti, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén minden bizonnyal átlépjük az ötmilliós határt is.
Most a következő enyhítések lépnek életbe ötmillió beoltott után: