Öt birdie-vel vihette haza a Mercedes Kupát tehetséges, fiatal golfozónk a Pannóniáról

Pannónia Golf Club, Mercedes Kupa, golf
Vágólapra másolva!
Szombaton rendezték a hcp-módosító Mercedes Trophy 2021 golfversenyt a Pannónia Golf & Country Clubban. Ezúttal hőségben és szélcsendben versenyezhetett 104 amatőr golfozó az immár hagyományosan évente megrendezett klubversenyen. A győztes, vagyis a bruttó kategória első helyezettje idén Kiss Polett Karolina lett, aki saját bevallása szerint érzésből puttolva ütött 5 birdiet. Emellett a hcp szerint három részre osztották a mezőnyt, amelyekben nettó kupákat is átadtak, a juniorokat pedig külön is díjazták.
Vágólapra másolva!

Sokat dolgoztak az Alcsútdobozhoz tartozó, lenyűgöző szépségű Máriavölgyben fekvő golfpályán azon, hogy minden tökéletes legyen a nagy napon. Amíg Boros Zoltán főszakács csapata a Porticus Étterem konyháján készítette elő a több órás verseny után mindig jól eső, mennyei falatokat, Laczkó Zoltán, a Pannónia Golf & Country Club vezető greenkeepere mindent megtett a tökéletes pályáért.

- mondta, majd elárulta, hogy mindennap szokták nyírni a lyuk körüli zöld területet,

de ha ezt a greensebességet akarják elérni, ami a PGA Tour pályákat idézi,

nem elég ennyit tenni.

Tökéletes állapotban volt "Pannónia" a Mercedes Trophy 2021 golfversenyen Fotó: Koncz Márton - Origo

– tette hozzá.

Másnap ragyogó napsütés és kiállított autók fogadtak minket, amelyeket a pálya különböző pontjain helyeztek el. A legújabb, teljesen elektromos modell például a rövid hármas szakasz profi elütőjén várta új tulajdonosát.

Hole in one-nal meg lehetett volna nyerni az autót.

Valószínűleg nincs olyan versenyző, aki ott állt mellette és nem gondolt bele, milyen lenne hazavinni, szóval nem próbált meg egyből betalálni a lyukba.

Ezért az autóért ment a harc Fotó: Koncz Márton - Origo

„Én is szerettem volna hole in one-t ütni. Ott is kezdtem, a hármason. Gondoltam, ez tök jó, mert az első ütésem mindig jól szokott sikerülni.

Na most pont nem sikerült. Olyan rosszat ütöttem, hogy csak álltam és néztem, hogy de jó lesz, ha egész nap ez fog menni, de szerencsére megcáfoltam magam.

Jó lett volna egy ilyen autóval hazamenni, de így is jó nap volt" - magyarázta nevetve Kiss Polett Karolina, aki abszolút elégedett lehet

a szombati mínusz 1-es teljesítményével, hiszen öt birdie-vel, négy bogey-val és kilenc PAR-ral végül 71 –ből jött le a pályáról,

amivel megnyerte a Mercedes Trophy 2021 golfversenyt. Ráadásul két nagyon nehéz szakaszon is sikerült a PAR-nál jobb eredményt elérnie. Még a kilencesen is, ami Pannónia hivatalosan legnehezebb szakasza, és ami magas hendikeppel, vagyis a Poletténél lényegesen kevesebb tudással és két éves amatőr golfozói múlttal szó szerint igazi kihívás.

Kiss Polett Karolina Rózsa Dáviddal, a PGCC szakmai vezetőjével és Horváth Bencével, a Mercedes-Benz Magyarország Kft. marketing vezetőjével Fotó: Koncz Márton - Origo

"Én nagyon szeretem a kilencest. Sokkal jobban szeretek azon játszani, mint a tizennyolcason, nekem az nehezebb. Egyébként nem tudom, hogyan, de szombaton a tizennyolcason is sikerült a birdie. A kilencesen

nagyon sokat számít, hova drive-ol az ember, mert ha utána tud egy jó másodikat ütni, háromból elég könnyen elérhető a green.

Mondhatni, még szerencsém is volt azon a szakaszon, mert a második ütésem nem sikerült annyira jól, de még így is fariwayen voltam és a lyuk mellé tudtam tenni a labdát" - emlékezett vissza a 7 éves kora óta golfozó, 21 éves játékos, majd arról beszélt, mennyire tetszett neki, ahogy a roughokat, vagyis a pályához tartozó magasabb füves pályarészeket is méretre nyírták a Mercedes Trophy 2021 golfversenyre.

hőségben, szélcsendben játszottak az amatőr golfozók a Mercedes Kupán Fotó: Koncz Márton - Origo

Ugyanakkor a hőség mellett volt még valami, ami megváltozatta a pálya arcát szombatra. Ez a valami pedig nem csak nekünk, magasabb hendikepeseknek, hanem az ilyen tapasztalt nagy bajnokoknak is megnehezítette a dolgát, mint Kiss Polett Karolina.

– magyarázta, majd hozzátette, hogy a trolleyját sem tudta használni, pár szakasz után már a hátán vitte a baget, ráadásul az utolsó két lyuknál még a lába is fájt.

A puttal lehet a lyukba gurítani a labdát Fotó: Koncz Márton - Origo

– tette hozzá, majd arról beszélt, hogy a szombati sikerében a kiváló hangulatú flight mellett közrejátszott az az apróságnak semmiképpen sem mondható tényező, hogy nem egy izgulós alkat. Szombaton is csak annyit tett, hogy kisétált a pályára és élvezte a játékot. Persze a Mercedes Trophy 2021 golfverseny előtt is megvolt a szokásos heti rutinja. Általában kétszer- háromszor, néha többször is kijár Pannóniára egy héten és a fitness teremnek is gyakori látogatója. Emellett édesanyja segítségével, egy masszázsra és kezelésekre épülő, sérülések megelőzésére is kiváló, teljesítményfokozó módszerrel vált teljessé a sikere.

Nagy Réka vehette át a Nettó I Kupát a mezőny első szakaszában játszó golfozók közül Fotó: Koncz Márton - Origo

z

Junior kategóriában Le Thanh Viet "Bin" mellett Nagy Ármint és Zsimán-Lebovics Zénót is díjazták.

– mondta Polett, aki a dicsőség és a kupa, valamint a logóval ellátott labdák és egyéb golfos kiegészítők, például pólók és sapkák mellett egy hétvégére szóló tesztvezetést is nyert.

Azt az elektromos autót próbálhatja ki, amit elvihetett volna a szerencsés, aki egyből betalál a lyukba.

Elméletileg sikerülhetett volna valakinek. Többen ütöttek már hole in one-t itt-ott, ilyen-olyan pályákon. Pannónián is, ott a hármason. Ugyanakkor - azt mondják - gyakorlatban kisebb rá az esély, mint arra, hogy valaki megnyeri a lottó ötöst. A hole in one-hoz ugyanis nem elég golfozni tudni, kell hozzá a szerencse is. A single hcp-s Briglovics Gábornak mégis sikerült egyből a lyukba találnia ugyanazon a szakaszon, ugyanannál a zászlónál, ahol az autót lehetett megnyerni.

Nem volt hőség és a szél is fújt, ahogy azt megszoktuk, sőt szinte elvárjuk Pannóniától.

„A feleségemmel voltam kint. Gyakorlás után kimentünk a pályára még 9 szakaszt játszani, ő volt a szemtanúm. Én életem első birdie-jét úgy ütöttem, hogy senki sem volt velem, de hála Istennek, ezt most meg tudtam osztani a párommal. Nagy élmény volt. Ez egy PAR3-as szakasz, amin alapvetően a távolságot és az irányt kell jól felmérni.

Ezt én 8-as vassal szoktam ütni, mert 156, 157 méterre van a zászló, attól függően, hova teszik. Ezúttal olyan hátszél volt, hogy pitching wedge-el ütöttem.

Elöl volt a lyuk. Leesett a labda a forgreenen és onnan pont jól húzta a green a labdát. Azt már láttam, hogy egy közeli birdie puttom lesz, de nagyon gurult a labda a lyuk felé. Akkor már arra gondoltam, hogy ez nagyon egy könnyű birdie lesz. És akkor eltűnt a labda" - idézte fel az élményt a 16 éve játszó, kiváló, amatőr golfozó, akit a barátai azóta azzal ugratnak, mekkora lúzer, hogy ezt nem a Mercedes Trophy golfversenyen tette, amin ő is indult. Én életemben nem játszottam még ilyen jól és ezt többen is látták, Briglovics Gábornak pedig életében először sikerült a hole in one, pont ezen az autós szakaszon. Vasárnap volt. Csak egy napot csúsztunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!