A baloldali pártok egyesülési folyamatának fontos állomása az előválasztási küzdelem, amely
nem látszólag a jelöltek személyének kiválasztásáról szól elsősorban, valójában egy átfogó mozgósító kampány a baloldal, s különösen annak egyesülése mellett.
A nagyjából 700 ezerre tehető résztvevői létszám a baloldali szavazótábornak alig több mint a negyede, az ő mozgósításuk azonban fontos az ellenzék megszervezése szempontjából. Ugyanakkor a Fidesz sem maradt tétlen és hasonló mozgósító kampánnyal válaszolt az előválasztásra. Sőt
a kormánypárt Gyurcsány és Karácsony személyét középpontba állító petíciója még jobban is teljesített, könnyebb volt a résztvevőket megnyerni vele.
A két mozgósító kampány összességében hatásában kiegyenlítette egymást, mindkét szavazótábor elszántabbá vált, de a két szavazótábor közötti versenyhelyzet nem változott.
A részvételüket biztosra ígérő szavazók pártpreferenciája alapján „most vasárnap" a Fidesz 53, az egyesült baloldal a szavazatok 45 százalékát szerezné meg. Mindez a mostani kormánypárt további kényelmes kormányzását tenné lehetővé, mintegy 120 mandátum többséggel.
A két politikai tábor között ugyan azonosítható 7 százaléknyi egyéb pártra szavazó, de ők nem rendelkeznek világos preferenciával, konkrét pártnevet csak kevesebb mint harmaduk (2 százalék) jelölt meg preferenciájaként, amely a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktuális gyengeségét is mutatja.
A Fidesz előnye július óta növekszik, de két hónap alatt is csak a hibahatáron belül. Összességében mégis elmondható, hogy a Gyurcsány Ferenc személyét középpontba állító kormánypárti kampány politikailag működik, a Fidesz-tábort egyben tartja és enyhén növeli, a baloldal számára pedig a volt kormányfő továbbra is megosztó kérdés maradt. A Nézőpont Intézet korábbi számai mutatták, hogy a kormánykritikusok harmada is a volt kormányfő távozását kívánja.