Bige László zűrös ügyei: ő a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal milliárdos támogatója

Bige László
Nyíregyháza, 2014. december 23. Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Bige László baloldali milliárdos bejelentette, hogy kész sok pénzzel támogatni Gyurcsány Ferenc jelöltje, Márki-Zay Péter kampányát. Az is kiderült, hogy Karácsony Gergely félmilliárd forintos sikertelen előválasztási kampányát is támogatta a baloldali milliárdos, de azt titkolja, pontosan mekkora összeggel - bár megkérdeztük, sajátos választ kaptunk. A vörösbáróként számontartott Bige hét éven át folytatott jogsértő kartellezést a műtrágyapiacon és ezzel jelentős károkat okozott a gazdáknak. A Gazdasági Versenyhivatal ezért 14 milliárd forintos bírságot szabott ki a versenyjogi szabályok súlyos megsértése miatt a hozzá köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat vállalkozására. Bige, aki régóta Gyurcsány Ferenc bizalmasa is, vélhetően azért támogatja a baloldalt, mert azt reméli, hogyha hatalomra kerülnek, akkor nyomást gyakorolnak majd az igazságszolgáltatásra az ellene folyó eljárások megszüntetése érdekében. Bige László ugyanis hónapokig házi őrizetben is volt, súlyos vesztegetési ügye miatt. A közel 800 milliós vesztegetéssel és 2 milliárdos csalással kapcsolatban október közepén vádat is emeltek. 
Vágólapra másolva!

A magát Gyurcsányék mellett egyértelműen elkötelező, a baloldalt nyíltan pénzelő Bige László Magyarország egyik leggazdagabb embere, igazi oligarcha. Övé a Péti Nitrogénművek, egyeduralkodónak számít a stratégiai fontosságú műtrágyagyártásban, de a szolnoki Tiszamenti Vegyiműveknek is tulajdonosa.

A MŰTRÁGYAKIRÁLY MÁR KORÁBBAN IS A BALOLDAL EGYIK HÍRHEDT HÁTTÉREMBERE VOLT. AHOGY EGYSZER Ő MAGA FOGALMAZOTT: „ADDIG KAVARTAM, AMÍG HORN GYULÁIG ÉRT A SZAVAM".

Magyarország egyik leggazdagabb embere régóta nem titkolja, hogy ő Gyurcsányék legfontosabb magyarországi pénzembere.

Bige László már a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal egyik legfőbb támogatója lett Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Márki-Zayt is támogatná Bige

Legutóbb arról beszélt, hogy

PÉNZZEL IS TÁMOGATNÁ MÁRKI-ZAY PÉTERT, A GYURCSÁNY FERENC VEZETTE BALOLDAL JELÖLTJÉT.

Bige szó szerint ezt mondta: „Márki-Zay Péter nagyon jó lenne Magyarországnak", aztán kiemelte, hogy hajlandó lenne anyagilag is támogatni a kampányát.

A baloldali milliárdos ezt megelőzően, október 8-án a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy az előválasztási színjáték mindegyik résztvevőjét kiváló jelöltnek tartja.

HOZZÁTETTE, HOGY TÁMOGATNI IS KÉSZ ŐKET, MIVEL BÁRMILYEN SEGÍTSÉGET MEGADNA ORBÁN VIKTOR ELLEN.

Bige László még márciusban gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha megszüntetik vele szemben a büntetőeljárást, akkor távol tartja magát a politikától. Ez azonban senkit nem érdekelt (hiszen miért is érdekelt volna bárkit?), az eljárás megszüntetése helyett az ügyészség vádat emelt ellene.

Márki-Zay Péter mellett is kiállt Bige Fotó: Koncz Márton - Origo

Karácsony kampányát is finanszírozta Bige

Még márciusban számoltunk be arról, hogy Horn Gábor, a baloldali Republikon Intézet elnöke, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő és Gyurcsány Ferenc államtitkára, a már akkor büntetőeljárás alatt lévő Bige Lászlónál járt látogatóban.

MINDEZ ÚGY DERÜLT KI, HOGY LEFOTÓZTÁK HORN GÁBORT ÉS BALESETET SZENVEDETT AUTÓJÁT.

Horn Bige birtokáról hajtott éppen ki. A Mandiner azon kérdésére, hogy mégis mit csinált a baloldali milliárdosnál, nem reagált.

Bige László minden bizonnyal Karácsony Gergely előválasztási kampányát is finanszírozta. Ötszázmillió forintot költött a baloldali előválasztási kampányra Karácsony Gergely - ezt már Márki-Zay Péter mondta még pár hete. Az Origo megkérdezte Bigét, hogy az 500 milliónak mekkora részét finanszírozta, de rendhagyó válasz érkezett e-mailünkre, kaptunk egy értesítést, hogy üzenetünket letiltották (a címzett a Bige Holding titkársága volt).

Elképesztő luxuserődben él a műtrágyakirály

Bige László egyébként úgy él, mint egy király, több milliárdot érő birtokából földi halandók számára megközelíthetetlen erődrendszert építtetett, amit betonburkolatú vizesárok, megfigyelőrendszerrel felszerelt masszív kerítés és milliós quadokkal ellátott őrszázad véd a hívatlan látogatóktól.

A több ingatlan összevonásával létrehozott nagybirtok központi területe 46 hektár, azaz közel félmillió négyzetméter. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez 20 százalékkal nagyobb, mint a kaliforniai Disneyland területe.

Az erdő mélyére rejtett házhoz egy külön tó is tartozik Forrás: Ripost

Az elképesztő gazdagság talán leginkább a saját, házi vadasparkban testesül meg, Bige László több száz őzet, szarvast, vaddisznót zsúfolt be a saját kerítése mögé. Ilyet utoljára Magyarországon csak az Anjou-királyok engedhettek meg maguknak.

A fák közé gondosan elrejtett óriási házat egy egész tórendszer veszi körül, egymással összekötött és egymástól független tavakkal.

Bige László a baloldali kapcsolatait kihasználva gazdagodott meg

Bige László ezelőtt 25 évvel,

HORN GYULA AKKORI MSZP-S MINISZTERELNÖKNÉL KILOBBIZTA, HOGY A HARMADSZORRA KIÍRT PÁLYÁZATON Ő KAPARINTSA MEG A TISZAMENTI VEGYIMŰVEKET (TVM),


így kezdődött a műtrágyagyáros karrierje, ezt megelőzően nem gyártott, csupán kereskedett a műtrágyával.

2002-BEN TOVÁBB NÖVELTE A BIRODALMÁT, AKKOR MEGSZEREZTE A PÉTI NITROGÉNMŰVEKET (PNM).


A baloldali milliárdos elképesztő ütemű meggazdagodásához hozzájárult az is, hogy miután Magyarország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, beindult a műtrágyaágazat.

Bige nem sokra ment volna, ha a szocialista kormányfők nem támogatták volna Forrás: MTI/Balázs Attila

A vállalkozásait tömörítő Bige Holdingnak 2009-től gyakorlatilag gyártási monopóliuma volt, a műtrágya-előállítás terén nem maradt konkurensük. A baloldali milliárdos így elképesztő vagyonra tett szert: bevételei 2010-ben elérték a 65 milliárd,

2012-BEN PEDIG A 98 MILLIÁRD FORINTOT.

Bige ekkor konfliktusba került Csányi Sándorral is a piacvezető hazai mezőgazdasági integrátor cég, a a 2013-ban csaknem 200 milliárd forintos forgalmat bonyolító KITE Zrt. miatt. Ahogy a Mandiner írta, a Bige tulajdonában lévő Péti Nitrogénművek Zrt. hosszas előkészítés után kívánta megszerezni a KITE többségét, ám az utolsó pillanatban az integrátor középvezetője elővásárlási jogára hivatkozva ráígért az ajánlatra. A nitrogénművek a részvények névértékének tízszeresét ígérte, míg Guba Sándor végül a tizennyolcszorosát fizette ki a tulajdonosoknak. A felvásárlás mögött Bige az OTP-t sejtette.

Gubának nyilván nem volt 23 milliárdja, de ügyvédje 2013. október 16-án a Népszabadságnak állította: a hitel nem az OTP Banktól származik.

Érdemes kiemelni, hogy ugyanakkor

BIGE LÁSZLÓ TÖBB MINT TÍZMILLIÁRD FORINTNYI HITELT KAPOTT A GYURCSÁNY-KORMÁNYTÓL MÉG 2009-BEN, MIKÖZBEN AZOKBAN A HÓNAPOKBAN CSAK AZ IMF-HITEL MENTETTE MEG AZ ORSZÁGOT AZ ÁLLAMCSŐDTŐL.


Tehát, miközben a magyar emberek túlnyomó többségének csökkentette a kormány a fizetését, vagy éppen az utcára kerültek, addig a baloldali milliárdosnak úgy adott kölcsönt a baloldali kormány, hogy semmilyen feltételt nem szabott annak felhasználásáról, sőt, Bige cégének még kezességet sem kellett adnia a pénzért cserébe.

14 milliárdos bírság kartellezésért

Idén évek óta tartó vizsgálat fejeződött be, és ennek eredményeként kartellezés miatt 14 milliárdos büntetést kapott a Bige László nevéhez köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja

jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására.

Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre
- közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!