Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője hétfői, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: Bangóné Borbély Ildikó éveken keresztül hazudott, ezért joggal merül fel a kérdés, hogy az MSZP vagy annak vezetése korábban is tudhatott-e arról, hogy képviselőjük hazudik a diplomáját illetően.
Ha igen, akkor miért vártak a lebukásig?" - tette fel a kérdést.
Felidézte: Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője korábban azt állította magáról, hogy diplomás közgazdász, azonban kiderült, hogy ez nem igaz, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyértelműen cáfolta, hogy a képviselő diplomát szerzett az intézményükben.
Nacsa Lőrinc megjegyezte: úgy tűnik, hogy ez régi szokás lehet a baloldalon, hiszen Hajnal Miklós, a Momentum országos elnökségének tagja is azt állította magáról, hogy közgazdász, miközben nem szerzett diplomát, Karácsony Gergely pedig nyelvvizsgát "hazudott magának", aztán kiderült, hogy csak "hiperpasszív nyelvtudással" rendelkezik, nyelvvizsgával nem.
Ők persze ma is hivatalban vannak - hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus.
Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy a Mandiner közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy megtudják, Bangóné Borbély Ildikó járt-e a BGF-re, és ha igen, mennyi ideig, milyen vizsgákat tett le, és kapott-e ott diplomát.
Az egyetem azt válaszolta, hogy tanulmányi rendszerünk archívumában Bangóné Borbély Ildikóra vonatkozóan nincs adat.
Pedig a baloldali politikus a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Gazdaság és menedzsment karára járt, ahol 2013-ban végzett. Mint kiderült, ez hazugság volt, sosem szerzett diplomát az egyetemen.