Az FBI módszerével lepleztek le egy darkneten terjeszkedő drogbandát a magyar rendőrök - videó

drog, kábítószer, rajtaütés, drogbanda, darknet
Vágólapra másolva!
A drogbanda titkosított kommunikációs csatornán és a darkneten keresztül intézte a terjesztést. A tőlük lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 100 millió forint.
Vágólapra másolva!

Az FBI szándékosan erre a célra létrehozott, titkosított platformját, az ANOM-ot használta az a drogbanda is, akiknek tagjait több akcióban fogták el a rendőrök.

Először tavaly júniusban fogtak el több ANOM-felhasználót, akik közül tizenegyet kábítószer-kereskedelemmel, míg egyet kábítószer-fogyasztással gyanúsítottak meg. Majd júliusban Budapesten, kábítószer-átadás közben letartóztattak még három embert, akiknél 1 kg, magas THC-tartalmú marihuánát találtak. A nyomozók a rajtütéskor és a házkutatás során összesen közel 10 millió forintot foglaltak le.

Forrás: Police.hu

A szervezet tagjai 2021. március 31. és június 4. között

50 kg marihuánát, 4 kg kokaint, illetve 40 liter - 100 kg anfetamin előállítására elegendő - amfetamin olajat értékesítettek.

A rendőrök legutóbb idén február 15-én tartottak összehangolt akciót. Budapesten, Hatvanban és Apc településen egyszerre hat helyszínen ütöttek rajta. A korábban elfogott férfiakhoz köthető lakásokból 36 millió forintot, nagyértékű órákat, ékszereket, valamint egy-egy BMW-t foglaltak le a nyomozók. Ezen kívül kb. 3000 db MDMA extasytablettát és 1 kg marihuánát találtak.

Az akció során elfogtak egy másik férfit is, aki az MDMA-beszerzést végezte a bandának. Lakásán 7000 db MDMA-tablettát és több mint 4 kg amfetamint foglaltak le a nyomozók. A helyszínen az is kiderült, hogy

a darknetet használta a kábítószer beszerzésére, bitcoinnal fizetett 10 kg amfetaminért,

melyből 6 kg-ot már értékesített is. Az ő egyik külföldi kapcsolatát is sikerült felderíteni, akitől 15 000 db MDMA extasytablettát rendelt. A csomag egy futárszolgálat átvevőpontjára épp az akció napján érkezett meg. A pakk rendkívül magas hatóanyag-tartalmú tablettákat rejtett. A rendőrök azokat is, valamint 5 millió forint értékben kriptovalutát és készpénzt foglaltak le.

A rendvédelmi szervek a művelet során 30.000 adag kábítószer piacra jutását akadályozták meg, melynek a feketepiaci értéke közel 100 millió forint - írja a Police.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!