A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Késsel rabolt egy budapesti boltot egy férfi – videó

Vágólapra másolva!
Egy 23 éves férfi késsel rabolt ki egy éjjel-nappali boltot a VIII. kerületben. Később a kést és az álcáját átvitte az egyik barátjához, aki ezeket mind beledobta a Dunába.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly augusztus 13-án, hajnalban ment be az egyik éjjel-nappali üzletbe, amit már napok óta figyelt. Álcázta magát, kitömte a ruháját, parókát vett fel és maszkot húzott.

Amikor belépett elővett egy ruhába teker, 20 centis kést. Azzal fenyegetni kezdte az eladókat, a bevételt követelte és a pult mögé követelte őket.

Ezek után megfenyegette az eladókat, hogy megszurkálja őket, ha nem nyitják ki a kasszát.

Az egyik eladó kinyitotta a pénztárgépet. Ekkor belépett egy vásárló az üzletbe, a férfi emiatt átnyúlt a pulton, benyúlt a kasszába, ahonnan kivett 83 ezer forintot és elmenekült.

A rablás után két nappal átment az egyik barátjához, ahova egy tornazsákban magával vitte a rablásnál használt kést és az álcáját. Aznap este elmentek szórakozni, a zsákot pedig a barátja lakásán hagyta. A buli közben minden elmesélt a barátjának a rablással kapcsolatban.

Másnap, amikor a barát megtudta, hogy a férfit elfogták, a zsákot kivitte az Óbudai-szigetre, ahol mindent beledobott a Dunába, hogy a rendőrök ne találják meg.

Az ügyészség a 23 éves férfit felfegyverkezve elkövetett rablással, a 22 éves barátját pedig bűnpártolással vádolja. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje a férfit fegyházbüntetésre, a társát pedig pénzbüntetésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!