A politikus elmondta, magyarországi képviselőként ő az egyetlen, aki az Európai Néppártban politizál még, azt hogy mit hoz a jövő, persze még nem lehet tudni. Ami az EPP-t illeti, a képviselő szerint a pártcsalád politikája folytatódik, bár egyre többen vannak azok, akik a néppárti hagyományhoz szeretnének visszanyúlni. Fel kell tenni azt a kérdést, mondta el Hölvényi György, hogy mit jelent ma a kereszténydemokrácia. Azt látni kell, tette hozzá, a kereszténydemokrácia tette naggyá Európát, valamint ennek a gondolatnak köszönhető az, hogy a kontinensen az elmúlt évtizedekben béke volt.
Azonban azt is látni kell, hogy a kereszténydemokrácia jelenleg bajban van, van egy szekularizáció Európában is. Hölvényi György hozzátette, minden ellenkező híreszteléssel szemben a kereszténydemokrácia nem vallási kérdés, hanem a zsidó-keresztény értékrend képviselete, amiben az a kérdés, hogy az emberek ennek megfelelően élnek-e vagy sem. A zsidó-keresztény kultúrkör azt kell jelentse, emelte ki a politikus, hogy odafigyelünk a másikra, és közösségi gondolkodást képvisel. Ezzel szemben Európa ma individualista, ami pont a közösségi gondolkodásnak mond ellent. Nem új hitet kell adni az embereknek, hanem ezekhez az értékekhez kell visszanyúlni. Mindez persze nagyon nehéz, hiszen ezt egy globális világban kell megtenni.