A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori

Kikészült egy nő miatt, kövekkel zúzta szét az autók ablakait

Vágólapra másolva!
Kikészült egy nő miatt és ezért siklott félre az élete – magyarázta kihallgatásán tetteit egy 32 éves férfi, miután utolsó bűncselekménye helyszínéről menekülve elfogták a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Összesen öt jármű feltörésével és egy telephelyről történő lopással gyanúsították meg, amelyeket 2022. január 1. és január 24. között, döntően éjszaka követett el Pomázon és Szentendrén. A járművek utasteréből vitte, amit talált, olvasószemüveget, karórát, pénztárcát, présgépet. A telephelyről 4 darab alufelnivel távozott.

Az egyik feltört autó motorháztetőjén megtalálták a sapkáját, ami a bizonyítékok közé került és szakértői vizsgálatra vár annak ellenére, hogy a férfi kérte „ne küldjék el szakértő részére, mert az az ő sapkája".

Forrás: Police.hu/Sagyibó Melinda

A bűncselekmény-sorozattal több százezer forintra tehető a lopási kár, de legalább ugyanennyi keletkezett a kövekkel betört autóüvegek rongálásaival.

A férfi ellen több rendbeli lopás bűntettének, illetve lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!