A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Snoop Dogg, minden idők egyik legsikeresebb rappere az amerikai NBC csatorna tudósítójaként folyamatosan látogatja a versenyeket az párizsi olimpián. Az 52 éves kaliforniai előadó nagyon éli az ötkarikás játékokat, legutóbb egy díjlovagló versenyre látogatott el, ami annyira megtetszett neki, hogy könnyen lehet, hogy még a művésznevét is meg fogja változtatni a hatására.

Snoop 1992-ben futott be, amikor először közreműködött Dr. Dre Deep Cover című számában, ezt követően pedig főszerepet kapott Dr. Dre The Chronic című első nagylemezén. 

SNOOP DOGG DRESSAGE OLYMPICS 2024
Snoop Dogg a díjlovagláson a Versailles-i kastélyban
Fotó: TT News Agency via AFP

Az akkor 21 éves rapper még Snoop Doggy Dog néven futott, később aztán lehagyta a művésznevéből a Doggyt, és maradt csak szimplán Dogg. 2012-ben tett egy kitekintést a reggae műfaj irányába, ekkor pedig megváltoztatta a nevét egy időre Snoop Lionra. 

Az 52 éves rapper az NBC csatorna tudósítójaként most éppen egy díjlovagló versenyre látogatott ki a párizsi olimpián, a munkaadója pedig azzal viccelődött, hogy Snoop Doggnak annyira megtetszett ez a sport, hogy a jövőben akár Snoop Horse-re is megváltoztathatná a nevét.

Snoop Dogg a párizsi olimpia egyik legviccesebb alakja. Az kaliforniai rapper az olimpia nyitóünnepsége előtt futott is az olimpiai lánggal, azóta pedig folyamatosan az amerikai küldöttség mellett legyeskedik és gyártja a szórakoztató videókat. Legutóbb a korábbi 23-szoros olimpiai bajnok úszótól, Michael Phelpstől vett úszóleckéket. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!