A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Anya és lánya vett rá három nőt, hogy prostituáltként dolgozzanak nekik Szegeden - videó

Vágólapra másolva!
Anya és lánya augusztusától három rossz helyzetben lévő nőt rávett arra, hogy Szegeden és környékén pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak a megalapozott gyanú szerint. Ők felügyelték, irányították, és szervezték a prostitúciós tevékenységüket, aztán elvették a lányoktól a kuncsaftoktól kapott pénzt jelentős részét.
Vágólapra másolva!

Mind a három nő, akiket rávettek arra, hogy prostituáltként dolgozzanak nekik, nagyon rossz anyagi helyzetben éltek. Az egyetlen bevételük az volt, amit a kuncsaftjaiktól kaptak. Annak a jelentős részét pedig elvették tőlük futtatóik.

Ezen felül abban a lakásban fogadták vendégeiket, ahol laktak, ezt pedig a futtatóik fizették.

Anya és a lánya lánya közben luxus körülmények között éltek. Többek között ez sok milliós forintos luxusautót is lefoglalták tőlük.

A futtatók ellen emberkereskedelem miatt indult indult eljárás. Az ügyészség indítványozta, hogy mind a két nőt tartóztassák le, mert tartani lehet attól, hogy ellenkező esetben elrejtőznek, vagy újabb nőket kényszerítenek arra, hogy prostituáltként dolgozzanak nekik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!